Nagy Gábor marketing stratégia előadása

Koronavírus bejelentésekre célzott bővítményt adott ki a Google

2020. április 3.-án a Google bejelentette, hogy segíti a koronavírus terjedésével kapcsolatos információk terjedését: elindult a koronavírus bejelentések kiemelő bővítménye.

Koronavírus bejelentéseknek nagyobb láthatóság

A Google úgy döntött, hogy a koronavírussal összefüggő fontos bejelentések számára extra láthatóságot biztosít. Erre a célra egy új strukturált adat típust vezetett be, ami a koronavírussal összefüggő fontos bejelentésekre fókuszál.

A koronavírus bejelentések kiemelő bővítménye a SpecialAnnouncement nevet kapta. A bővítmény célja, hogy ezzel a megoldással kifejezetten a koronavírussal kapcsolatos fontos bejelentéseknek biztosítson nagyobb láthatóságot a Google keresőben. Ez nem jelenti azt, hogy bizonyos SEO kulcsszavak kiváltják a megjelenítést.

A growth hacking szemléletű olvasók előtt már biztosan felvillant a gondolat, hogy gyorsan összeollóznak egy blog cikket és ezzel a kiemelő bővítménnyel beugratnak a találati lista elejére. Rossz hír: nem így működik.

Az alapvető célja ennek bővítménynek, hogy kormányzati, egészségügyi és oktatási intézmények hatásosan tudják megjeleníteni azokat az információkat, amelyek a mindennapi életre hatással vannak.

Ilyen információkra kell gondolni:

  • kitelepítéssel kapcsolatos bejelentések
  • helyszínek, épületek lezárásával kapcsolatos információk
  • karantén bejelentések
  • utazási korlátozások
  • új koronavírus tesztelési helyszínek
  • elmaradó eseményekkel kapcsolatos bejelentések
  • a koronavírus terjedésével kapcsolatos információk

Ez a fejlesztés béta állapotú, tehát akár napról napra változhat a működése.

Olvastad már a koronavírus keresési trendjéről szóló cikket?

SpecialAnnouncement kiemelő bővítmény használata weboldalakon

Jelenleg két megoldás van a gyakorlati megvalósításra:

  1. Hozzáadni a SpecialAnnouncement strukturált adatot a weboldal (aloldal vagy bejegyzés) kódjához.
  2. Ha nincs elég idő, vagy nincs lehetőség arra, hogy a weboldal kódjába beilleszd a strukturált adatot, akkor a Google Search Console felületen be lehet küldeni a közleményt:
    https://search.google.com/search-console/special-announcement

SpecialAnnouncement strukturált adat beillesztése

Következzen egy gyors útmutató a SpecialAnnouncement strukturált adat beillesztéséhez:

  1. Ellenőrizd, hogy a GoogleBot hozzáfér az adott tartalomhoz. Ha az URL le van tiltva a robots.txt fájlban, meta robots címkével (vagy jelszóval védett), akkor elsőként ezt kell feloldani.
  2. Add meg a kötelező adatokat
    • datePosted: a bejelentés publikálásának időpontja ISO-8601 formátumban (pl. 2020-04-07)
    • name : a bejelentés címének szövege
    • text : a bejelentés szövege. A bejelentés szövegét – a témájától függően – érdemes kiegészíteni néhány további adattal:
    • diseasePreventionInfo : betegség megelőzéssel kapcsolatos információ
    • diseaseSpreadStatistics : a betegség terjedésével kapcsolatos statisztika
    • gettingTestedInfo : orvosi vizsgálat eredménye
    • newsUpdatesAndGuidelines : friss információk
    • publicTransportClosuresInfo : tömegközlekedési járatok törlésével kapcsolatos információk
    • quarantineGuidelines : karantén információk
    • schoolClosuresInfo : iskolabezárással kapcsolatos információ
    • travelBans : beutazási és kiutazási korlátozásokkal kapcsolatos információ
  3. Adj meg ajánlott adatokat. Jelenleg 16 féle ajánlott adat érhető el ehhez a bővítményhez
  4. Tartsd be a strukturált adatokkal kapcsolatos irányelveket. Ez fontos, mivel az irányelvek figyelmen kívül hagyása manuális büntetést eredményezhet.
  5. Teszteld le az adott oldalt a strukturált adat tesztelő eszközzel:
    https://search.google.com/structured-data/testing-tool/
  6. Ellenőrizd az oldalt (URL) a Search Console felületen, az URL ellenőrző eszközzel. Ha minden rendben van, akkor kérhetsz újraindexelést.
  7. Frissítsd a webhelytérképet.

Ha mindent végigcsináltál, akkor megjelenhet a weboldalad kiemelése a találati listán.

Breaking news 2020.04.07 [16:06]
COVID-19 position zero-találat

kórház, orvos, háziorvos, keresésekre a Google találati listáján megjelenik egy ‘position zero’-találat, ami struktuálisan nagyon hasonlít a SpecialAnnouncement bővítményre. Egészen másként fest, mint a Google webfejlesztői blogon látható minta, de a felépítése hasonlít.

Így néz ki a COVID-19 position zero találat.

Ez a kiemelés három kimenő linket tartalmaz, két szöveges linket és egy gombot. A gomb hangsúlyosabb, a két szöveges link kevésbé. Nézzük milyen hivatkozások vannak a kiemelésben:

  • Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) koronavírus információs oldala
    https://www.who.int/emergencies/diseases/novel-coronavirus-2019/advice-for-public
  • A Magyar Kormány hivatalos koronavírus információs oldala
    https://koronavirus.gov.hu
  • A Google egészségügyi információk kereséséről szóló oldala
    https://support.google.com/websearch/answer/2364942?p=medical_conditions

Elsőként azt néztem meg, hogy a Government of Hungary gombra kattintva mi történik: a Kormány hivatalos koronavírus információs oldalára visz a hivatkozás. A koronavirus.gov.hu oldal a Google tesztelő eszköze szerint nem használja a strukturált adatokat.

A WHO hivatkozott oldala támogatja a strukturált adatokat, de nem találtam nyomát a SpecialAnnouncement strukturált adat használatának.

A Google Súgóközpont oldal szintén támogatja a strukturált adatokat, de nem a SpecialAnnouncement típust.

Teszteltem a COVID-19 ‘position zero’-találat megjelenítését és érdekes dolgokat láttam:

  • Furcsa, hogy koronavírus, járvány, vírus, koronavírus tünetek keresésre nem jelenik meg
  • Olyan keresésekre megjelenik a kiemelés, ami kórház nevekre utal: uzsoki , péterfy , heim
  • Olyan magánkórházak nevére is megjelenik, amelyek a keresőszó szintjén nem értelmezhetők, de márkanév szinten igen: bhc, ogk , emineo
  • További csavar: délpesti keresésre és jahn keresésre egyaránt első találat a delpestikorhaz.hu – de a COVID-19 ‘position zero’-találat jahn keresésre megjelenik, délpesti keresésre nem.
  • Nem a találati lista témája váltja ki a megjelenítést: orvosos keresésre játékokkal kapcsolatos találatok jönnek fel és ilyenkor nem jelenik meg a COVID-19 kiemelés.
  • Minden betű számít: orvosok és orvosom keresésre orvosi témájú találatok jönnek fel, de a a COVID-19 kiemelés csak az orvosok keresésre jelenik meg, orvosom keresére már nem.
  • Megesik, hogy zavar támad az erőben: járóbeteg keresésre megjelenik a kiemelés, fekvőbeteg és beteg keresésre nem
  • BERT még tanul: orvos és orvosok keresésre megjelenik a COVID-19 ‘position zero’-találat, de orvosom keresésre már nem.

Összefoglalás

A koronavírus bejelentések kiemelő bővítménye egészen friss és ropogós fejlesztés. Ennek megfelelően béta állapotú, tehát naponta változhat a megjelenítés módja.

Mi a koronavírus bejelentések kiemelő bővítménye?

A koronavírussal összefüggő fontos bejelentések számára extra láthatóságot biztosító SpecialAnnouncement strukturált adat típus.

Hogyan használható a koronavírus bejelentések kiemelő bővítménye?

1. A koronavírussal összefüggő fontos információt tartalmazó oldalra a SpecialAnnouncement strukturált adatot tartalmazó kódrészlet beillesztésével.
2. Google Search Console felületen történő beküldéssel.

A strukturált adatok használata – mint mindig – most is kétélű fegyver: ha rosszul használjuk, manuális büntetés lehet az eredménye; ha jól használjuk akkor extra láthatóságot nyerhetünk.

A mai napon feltűnt COVID-19 kiemelés megjelenése a position zero helyen érdekes fejlemény. Egyelőre nem sikerült biztosan azonosítani a megjelenést kiváltó tényezőt – de pont ettől érdekes a keresőoptimalizálás!

NE maradj le az új cikkekről!
Add meg az email címed és az elsők között fogsz értesítést kapni az új cikkekről!

Kulcsszavas domain használata : előny vagy hátrány?

Kulcsszavas domain neveket sokan használnak – de vajon profitálnak belőle vagy éppen hátrányba kerülnek emiatt?
A válasz nem egyértelmű: egyik oldalon ott állnak a kulcsszavakkal kapcsolatos keresőoptimalizálási szempontok, a másik oldalon pedig a kulcsszó halmozás miatt begyűjthető Google büntetés kockázata…

Mi a kulcsszavas domain?

Azok a domain nevek, amelyek kulcsszót tartalmaznak vagy akár pontos egyezésű kulcsszót tartalmaznak, sokszor még ma is csodafegyverként vannak számontartva.

Néhány példa:

  • biztositas.hu
  • dugulaselharitas.hu
  • szonyegeskarpittisztitas.hu

Ez a hit még abból a – 10 évvel ezelőtti – tapasztalatból táplálkozik, amikor a Google még nyitva hagyta azokat a kiskapukat, amelyeken besétálva nagyot lehetett profitálni – mind pénzben, mind a találati listán.

Nézzük, hogy miről is van szó!

A nemzetközi SEO szótárba a sok mozaikszó mellé bekerült az EMD is – pontosan a kulcsszavas domainek miatt.

EMD : Exact Match Domain

A pontos egyezésű kulcsszavas domain nevek használata a nemzetközi SEO gyakorlatban és Magyaroroszágon is az erős versennyel bíró piacokon kezdett elterjedni és innen vették át a többiek. Itthon nem durvult el annyira a helyzet, mint a nemzetközi piacon. Nézzünk be a függöny mögé és vegyünk egy példát a keresőoptimalizálás területéről!

A keresőoptimalizálás ipar szereplői hamar lefoglalták szinte az összes domain végződést a SEO szóra.

Az világos, hogy a seo.com már 1995 óta foglalt.
De mi a helyzet a furcsa domain végződésekkel?

seo.bi?
Foglalt!

A .bi végződésű domain neveket a nyugat-afrikai Burkina Faso használja, ahol az egy főre jutó GDP nagyjából egy tizede a hazainak. Nem tudom mekkora lehet ott a keresőoptimalizálási piac – mindenesetre valaki látott fantáziát ebben a domain névben is.

A növekvő kereslet felhajtja az árakat a domainek piacán is.

A seo.dog domain nevet jelenleg 16.975 dollárért lehet beregisztrálni.

Ez mai árfolyamon 5.637.550Ft

A kulcsszavas domainek aranykora

Ez a kulcsszavas domain irányzat úgy alakult ki, hogy a Google keresőjében gyorsan rangsorolási előnyhöz lehetett jutni ezekkel a domain nevekkel.

10 évvel ezelőtt ez tényleg igaz volt: valóban volt hatása a rangsorolásra. Azokban a boldog békeidőkben az első oldalas pozíciókhoz elég volt

  1. Regisztrálni egy kulcsszavas domain nevet
  2. Összedobni egy kis tartalmat
  3. Regisztrálni pár linkgyűjtő katalógusba

Ma már szinte semmire sem lehetne jutni ezzel…

Ezért kell feliratkozni a blog-értesítőre, mert ha nem vagy képben a friss keresőoptimalizálási hírekkel, akkor lehet, hogy fordítva ülsz fel arra bizonyos lóra…

Ez nem kiskapu volt, hanem egy hatalmas, nyitva felejtett várkapu. Nem kellett sokat várni arra, hogy a leleményes vállalkozók lecsapjanak a lehetőségre. Egész iparág települt rá arra, hogy pénzt csináljon ebből a lehetőségből. A domain bróker cégek nagy pénzeket tettek zsebre. Hogyan?

A 30 milliárdos domain név

Hatalmas üzlet volt a domain brókereknek: beregisztrálták olcsón az ígéretes kulcsszavas domaineket és ezerszeres áron továbbadták. Volt sok olyan üzlet is, ahol az ezerszeres szorzó nem volt elég.

A nagyságrendek érzékeltetése miatt nézzük, hogy milyen árfolyamon cseréltek gazdát domain nevek a nemzetközi piacon:

  • vodka.com: 3.000.000 USD
  • giftcard.com: 4.000.000 USD
  • clothes.com: 4.900.000 USD
  • casino.com: 5.500.000 USD
  • beer.com: 7.000.000 USD
  • hotels.com: 11.000.000 USD
  • fund.com: 12.000.000 USD
  • sex.com: 13.000.000 USD
  • insurance.com: 35.600.000 USD
  • lasvegas.com: 90.000.000 USD

90 millió dollár. Az mai árfolyamon 30.056.400.000 Ft
OK, ma komoly mélyponton van a USD/HUF árfolyam…de ez akkor is eszetlenül nagy összeg, ha az árfolyam jobban muzsikál.

Egyik-másik fiatalabb nyugat-afrikai országban ez költségvetési tétel…

A kulcsszavas domainek mellett a márkaneves domain nevek piaca is szép számokat produkált.
A tesla.com 11.000.000 dollárért cserélt gazdát.

Magyarra konvertálva ezek többszáz milliós összegek. Egy megfoghatatlan dologért hajlandóak voltak ennyit fizetni cégek – és ma is hajlandóak. De honnan jönnek ezek a nagy számok?

A globális domain név piacon ehhez hasonló képlettel számolják ki a domain nevek piaci értékét:

Domain név aktuális piaci értéke = 12 hónap alapján az átlagos havi keresési mennyiség x 1 USD / hány év szükséges az adott kulcsszóra megszerezni az első (organikus) pozíciót.

Te vennél domain nevet közel egymillió dollárért?
Michael Gargiulo megtette.

A domain-bombaüzletek szakértőjeként Michael 2017-ben megszerezte a VPN.com domain nevet 976.730 dollárért.

Drága volt?
Azonnal kiderül!

A VPN.com esetében egy évvel később így nézett ki a domain piaci értéke:
8.800.000 x 1 USD / 4 év = 2.200.000 USD
Megvette egymillió alatt és egy év múlva 2.2 milliót ért. Nem hangzik rosszul.

Egyes iparágakban a kattintási költségeket nem 1 dolláros szorzóval árazzák, hanem 3 dollárral. Így alakult ki az insurance.com 35.6 millió dolláros ára – ami mai árfolyamon több, mint 12 milliárd forint…

Nagy pénz, nagy foci.

Kattintás alapú hirdetések és a kulcsszavas domainek

Az aranykorban nemcsak az organikus találatok között lehetett jól szerepelni a pontos egyezésű kulcsszavas domainekkel. A kattintás alapú hirdetések (Pay Per Click) esetében is látható volt a pontos egyezésű kulcsszavas domainek előnye.

A Memorable Domains egy nagy értékű domain nevekre specializálódott cég, amely egy 2009-ben publikált esettanulmányában azt állapította meg, hogy +105% átkattintást produkáltak azok a hirdetések, amelyeket a pontos egyezésű kulcsszavas domain alatt futottak.

A 12 napos tesztben landing oldalakat hoztak létre három különböző domain név alatt, majd egy Google Adwords kampányt indítottak. A kampányokban csak a domain név volt a tesztelési tényező, a hirdetések szövegei és a landing oldal szövegei is megegyeztek.

Az esettanulmányában arra következtetésre jutottak, hogy a pontos egyezésű kulcsszavas domainek sokkal jobb teljesítményt nyújtottak:

  • +44% megjelenés
  • +42% átkattintási arány
  • +105% kattintás

Matt Cutts és a Google válasza a kulcsszavas domain bizniszre

A nagypályás játékosok – kellően vastag pénztárcával – az ígéretes kulcsszavas domainek felvásárlásával nagy előnyhöz tudtak jutni a Google keresőjében. A vékony pénztárcájú webmesterek fellázadtak.

A Google webspam csapat vezetőjeként Matt Cutts feladata volt, hogy kezelje a helyzetet.

A webmester-lázadás oka az volt, hogy a tapasztalatok és az esettanulmányok alapján a Google algoritmusai rangsorolásakor túl nagy súlyt adtak a kulcsszavas domaineknek. Ezt a – pénzen vásárolt – előnyt sérelmezték a webmesterek és SEO szakértők.

A forradalom azért kezdett kitörni, mert a webmesterek és SEO szakértők látták, hogy hiába dolgoznak egy weboldalon tiszta módszerekkel. Hiába építik fel jól a weboldalt, hiába írnak jó minőségű, informatív tartalmat – a végén csak az győz, akinek az adott területen releváns kulcsszavas domainje van.

Valljuk be, van igazság abban, hogy nem utalt manipuláció-mentes találati listára az, hogy több esettanulmány is kimutatta, hogy 2010 környékén egy összetákolt weboldal (kulcsszavas domainen) jobban szerepelhetett, mint egy igényes, informatív weboldal (nem kulcsszavas domainen).

A hazai piacon Sipos Zoltán domain vásárlási sztorija ismert, aki induló befektetésként nagyságrendileg 200.000Ft körüli összegért vásárolta meg a marketingszoveg.com domaint.

A Google felvette a kesztyűt: 2011-ben színre lépett egy fontos szabadalom. A Matt Cutts, Amit Singhal és Jun Wu nevével fémjelzett szabadalom lényege egy algoritmus, ami azonosítja a kereskedelmi célú keresőszavakat és kifejezéseket.

Ez a szabadalom lett az alapja annak a fontos Google algoritmus módosításnak, ami a rangsoroló algoritmust így módosította: a kereskedelmi célú keresések esetén csökkentette a domain névben szereplő kulcsszó súlyát.

A Google Webmaster Help Channel Youtube csatornán Matt Cutts így magyarázta el az algoritmus működését: a rangsoroló algoritmus kapott egy potmétert, ami a kereskedelmileg értékes keresések esetén letekeri azt a potmétert, ami a domainben szereplő kulcsszó súlyát szabályozza – így már nem feltétlenül kap rangsorolási előnyt a kulcsszavas domain.

A domain brókerek között Matt Cutts és a Google nem lett népszerű ezzel a szabadalommal…

Egy újabb kiskapu bezárul

A Google keresője azzal lett piacvezető, hogy képes volt sokkal jobb minőségű találatokat visszaadni az egyes keresésekre.

A piacvezető nem jó szó a Google piaci helyzetének jellemzésére. Nem írja le a lényeget.
Inkább a monopólium az a szó, ami megfelelőnek tűnik a helyzet leírására.

A Google a keresési piacon úgy tudta megőrizni a piacvezető pozíciót, hogy a webspam csapat felkutatta és azonosította a manipulációs lehetőségeket és valamilyen formában fellépett ellenük. A kulcsszavas domainek térhódítása nyomán is léptek és bezárták a kaput a találati lista ilyen módon történő manipulálása előtt.

Amíg értékes lesz az internetes keresés, addig ez egy rabló-pandúr harc a Google és a keresőoptimalizálási ipar között.

Lényeg a lényeg: 2012 óta a kulcsszót tartalmazó domainek a Google algoritmus célkeresztjébe kerültek és potenciális csalásként, manipulációs technikaként kerülnek azonosításra. Ezt Matt Cutts a saját Twitter oldalán csak egy kisebb algoritmus módosításként jelentette be…

Fontos: nem önmagában a kulcsszavas domain a probléma, hanem az a probléma, ha más tiltott keresőoptimalizálási trükkökkel együtt alkalmazzák. Sok példa van arra, hogy kulcsszavas domain alatt jól szerepelnek weboldalak – tehát önmagában ez nem jelent rangsorolási hátrányt, nem okoz büntetést.

Webspam-gyanús domain trükkök

Az előbbiekben tehát arról volt szó, hogy a pontos egyezésű kulcsszavas domain önmagában nem webspam technika, hanem csak egy szignál, ami arra utal, hogy ezt a megoldást gyakran használják gyenge minőségű webhelyek.

Nem véletlen, hogy itt a Nagy Gábor marketing blogon soha nem foglalkozunk seo-hack és black-hat SEO témákkal.

A lusta SEO szakik trükközéssel és különféle tiltott SEO technikákkal próbálnak meg rangsorolási előnyhöz jutni. A Google és a többi kereső is monitorozza a találati lista manipulálására irányuló módszereket.

A rendszeres algoritmus módosítások egyre szűkebb mozgásteret engednek a manipulációs technikáknak, de azért túlzás lenne azt mondani, hogy a megrendelők oldaláról nincs igény ezekre.

Én magam nem szoktam reagálni az ilyen megkeresésekre. Nálam nincs algoritmus hekkelés, sem más feketekalapos seo megoldás.

Domain iránytű fehérkalapos SEO harcosoknak

Nem érdemes abban gondolkodni, hogy az algoritmust milyen trükközéssel és hogyan lehet átverni. A SEO-vadnyugatnak már vége. A kifinomult elemző algoritmusok, a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás együttes eredménye, hogy az algoritmusok már a nyelvi készségek terén is többre képesek, mint a legtöbb ember.

Az élvonalbeli technológiai cégek NLP algoritmusai (az angol nyelvterületen)

  • jobban elemeznek szöveget,
  • jobban értik a szinonímákat ,
  • jobban értelmeznek szöveget,
  • jobbak helyesírásban

mint egy átlagember.

A Baidu ERNIE szövegelemző algoritmusa és a Google BERT algoritmusa már jobb eredményeket produkál, mint egy átlagember.

Nem azt mondom, hogy Barabási-Albert László nem tudná legyűrni BERT-et, hanem azt mondom, hogy a trend szintjén már nem nekünk áll a zászló.

Ha inkább a fehér kalapos technikákat alkalmaznál, akkor a domainekkel kapcsolatban érdemes néhány alapelvet betartani.

Legyen olvasható a domain

A webfejlesztők sokáig egyáltalán nem foglalkoztak a keresőoptimalizálási szempontokkal. Ez sokszor ma is így van – de 10 évvel ezelőtt általánosan ez a hozzállás volt elterjedve: nem foglalkozunk semmi mással, csak legyen kész az oldal, tudja a kért funkciókat és kész.

Ilyenkor születtek az URL-szörnyek:
http://cdn04.weboldal.hu/r7z2w/bigyo?ID=gdf76lw6f8um3

Az sem sokkal jobb, amikor a keresési és rendezési paramétereket bekódolják az URL-be:
https://weboldal.hu/oposszum?colour=kek&sort=cheapest

Az a legjobb, ha az URL simán olvasható és nem túl hosszú.
https://weboldal.hu/hirek

Ok, van egy normális, olvasható domain nevünk – de mi a helyzet a kötőjeles megoldásokkal?

Kerüld a kötőjeleket a domain névben

A kötőjelek a kulcsszavas domainek második hullámát jelentették, amikor leleményes SEO szakik rájöttek, hogy komplett kifejezéseket is bele tudnak zsúfolni a domain névbe.

Ilyesmire gondolok itt:

  • legjobb-torta-receptek.hu
  • gepjarmu-biztositas.hu
  • gyorsszolgalat-budapest.hu

(a cikk megírásának időpontjában ezeken a fenti domaineken nincs semmilyen tartalom, tehát nem cél senkit sem lejáratni vagy rossz színben feltüntetni)

A kulcsszavakkal és kulcs-kifejezésekkel megtömött domain-megoldásokkal szintén Matt Cutts és a Google webspam csapat vette fel a kesztyűt. Ennek eredményképpen ma már elég könnyű elhasalni egy ilyen trükközéssel.

Az ilyen típusú kulcskifejezés-domaineket a Google algoritmusai ki tudják szűrni és negatív szignálként tudják kezelni. A gyenge minőségű webhelyek sokszor éltek ezzel a trükközéssel, ezért ha az algoritmus ilyen típusú URL-t talál, akkor a domain kaphat egy kis piros matricát. Ha több ilyen kis piros matricát is begyűjt a domain, akkor könnyen előfordulhat, hogy rangsorolási hátrányba kerül az egész webhely.

Ismeretlen domain végződések

Alapvetően az a helyzet, hogy érdemes mindig a hazai domain végződések közül választani – tehát Magyarországon .hu domaint választani.

Ma már több száz domain végződés van forgalomban – emlékezz csak a seo.bi domainre – de ez nem jelenti azt, hogy ész nélkül kell használni ezeket.

Rand Fishkin (még a MOZ.com színeiben) tartott egy webinárt, amiben arról beszélt, hogy bizonyos domain végződések gyenge minőségűek lehetnek. A nemzetközi piacon a .com mellett a .net és a .co domain végződéseket ajánlotta.

Rand elméletének az alapja annyi volt, hogy a .com domain végződés a weben annyira egyeduralkodó volt 15-20 éven keresztül, hogy más domain végződések egyszerűen nem ragadtak meg az emberek fejében.

Ehhez hozzájön az is, hogy spam-webhelyek sokszor regisztráltak be kulcsszavas domaint mindenféle furcsa végződésekkel.

Tömegesen alkalmazták ezt a megoldást, ezért előfordulhat, hogy a keresőkben a kis piros matricát megkapják olyan kulcsszavas domaint használó webhelyek is, amelyek furcsa domain végződést használnak. Ilyen kis piros matricákból hamar be lehet gyűjteni párat – és akkor máris megvan a rangsorolási hátrány.

Ez sem önmagában jelent problémát. Csak akkor, ha több ilyen kis apróság összegyűlik és együttesen már gondot okoznak.

Hol az igazi probléma a pontos egyezésű kulcsszavas domain nevekkel?

A kulcsszó halmozás. Ez a probléma.
Ilyen egyszerű? Igen.

Képzeld el azt a helyzetet, hogy alma kereskedő vagy és hozzájutsz egy ilyen domain névhez: alma.hu

A kulcsszókutatás nyomán kiderül, hogy az alma a legjobb téma számodra. Ez lesz a fő témád, ezt fogod kifejteni a weboldaladon.

A probléma: nem használhatod az alma szót az URL-ben.

Miért nem használhatod?
Azért, mert a domain már tartalmazza!

Mit szólsz ezekhez az URL-ekhez?

alma.hu/alma
alma.hu/alma-fajtak
alma.hu/tippek-alma-vasarlashoz

Ki tudsz alakítani SEO szempontoknak megfelelő URL szerkezetet úgy, hogy az alma szót egyáltalán nem használod?

Így már érthető, hogy a pontos egyezésű kulcsszavas domainek milyen kihívásokat jelentenek.

Mielőtt elköltenéd a lottónyereményed egy domain névre, gyere el egy SEO konzultációra!

ÖSSZEFOGLALÁS

A kulcsszavas domainek a 10 évvel ezelőtti aranykorban hatalmas üzletet jelentettek. Megérte sok pénzt fizetni kisebb réspiacokra használható domainekért is, mert ezek a domainek gyors rangsorolási előnyhöz juttatták a weboldal tulajdonosokat.

Itthon a szokásos kis pénz-kis foci elv érvényesült ezen a piacon is. A nagy üzletek a tengerentúlon születtek.

Matt Cutts és a Google webspam csapata 2012-ben élesítette az algoritmus frissítést, ami csökkentette a kulcsszavas domainek előnyét, így azóta ez már webspam-gyanús technikának számít.

Önmagában a kulcsszavas domain nem jelent problémát, de más webspam-gyanús technikákkal együtt már jelenthet rangsorolási hátrányt.

GYIK

Mi a kulcsszavas domain?

Az a domain név, ami tartalmazza a kulcsszót.

Mi a pontos egyezésű kulcsszavas domain?

Az a domain név, ami pontosan megegyezik a kulcsszóval.

Belső linkek szerepe a keresőoptimalizálásban

A belső linkek szerepével sokan nincsenek tisztában. Amikor linképítésről beszélek ügyfeleknek, szinte kivétel nélkül mindenki arra gondol, hogy azok a bejövő linkek értékesek, amelyek más weboldalakról érkeznek.

Ez egy alapvető tévedés, ami sok vállalkozó és weboldal tulajdonos fejében élénken él. Ez nem maradhat így tovább: most azonnal rendbe tesszük az elhanyagolt belső linkek témakörét!

Mik azok a belső linkek?

A belső linkek azok a hivatkozások, amelyek egy adott domainen vannak elhelyezve és ugyanarra a domainre mutatnak. Azt is mondhatjuk, hogy a link forrása és célja ugyanazon a domainen van.

Nézzük egy példát:

Belső linkek lényege
Belső linkek lényege

Ne aggódj, most egyáltalán nem fogunk weboldalt programozni, tehát nem fogjuk beleásni magunkat a HTML programozás rejtelmeibe! Csak felülnézetből foglalkozunk a weboldal kóddal és csak olyan mélységben, hogy pontsan érthető legyen, egyáltalán mik azok a belső linkek és miért fontosak.

Ha esetleg jobban beásnád magad a HTML <a> tag lelkivilágába, akkor a W3C oldalán minden szükséges tudás rendelkezésedre áll ehhez.

Hogyan néznek ki a belső linkek?

A gyakorlatban így néz ki egy belső link HTML kódja:

<a href="https://weboldal.hu/">kattints ide</a>

Ez egy kódrészlet, amihez hasonló a te weboldaladon is található.

Most térjük rá a belső linkek lényegére: a hivatkozás forrás URL-je és a cél URL ugyanazon a domainen van.

  • Forrás URL: https://nagygabormarketing.hu/innen/
  • Cél URL: https://nagygabormarketing.hu/ide/

Gyakorlatban a dolog nagyon egyszerű: a forrás oldalon olvasol egy cikket és ott lekattintod a hivatkozást – és ezzel a kattintással átirányításra kerülsz a céloldalra.

Ha egy blogról beszélünk, akkor :

  • a forrás URL annak a blog cikknek az elérési útvonala, ahol a link el van helyezve
  • a cél URL az a blog cikk, amire a hivatkozás mutat

Ássunk kicsit mélyebbre és nézzük meg, milyen építőkockákból áll össze a belső linkek.

Belső linkek építőkockái

Vegyünk elő egy – belső link – példát:

<a href="https://nagygabormarketing.hu/seo-kulcsszavak/" title="Útmutató SEO kulcsszavak használatához">SEO kulcsszavak</a>

Ez nagyjából kínai?
Oké, akkor csupaszítsuk le ezt a sok információt!

Egyszerűsítés után így fest a hivatkozás:
<a href="" title="">horgonyszöveg</a>

Az <a>...</a> HTML tag annyit jelent, hogy egy hivatkozás következik, ami kattintás után átviszi a látogatót egy megadott URL címre. A nyitó <a> és záró </a> között adjuk meg, hogy a kattintható link hová mutasson és milyen extra információt adunk a linkhez. Ezzel a megoldással szöveges vagy képes hivatkozást lehet készíteni.

Az <a> tag legfontosabb része a href="" attribútum, ami meghatározza, hogy a link hová vezesse a látogatót. Most nem térünk ki arra, hogyan mi az abszolút és mi a relatív hivatkozás; a lényeg az, hogy a href="" meghatározza, mi legyen a cél URL.

A cél URL azt jelenti, hogy a kattintás után milyen URL címre navigáljuk a látogatót.

A title="" egy globális attribútum, amit sok HTML tag használ. Az a célja, hogy extra információt adjon meg a HTML tagról. Jelen esetben a hivatkozásról adhat extra információt.

A legtöbb webes böngésző úgy kezeli ezt, hogy ha a hivatkozás fölé visszük az egérmutatót, akkor a hivatkozás title="" részében rögzített szöveget a böngésző megjeleníti.

A mai állapot szerint ennek nincs szerepe a rangsorolásban, nem kötelező a használata. Ha a látogató számára segítséget jelent az extra információt a hivatkozással kapcsolatban, akkor lehet használni.

Belső link - title info
Belső link – title info

Elérkeztünk a horgonyszöveghez. A horgonyszöveg az a szöveg, amit a böngészőben kattintható szövegként látsz. A weboldal kódjában így fest: <a>HORGONYSZÖVEG</a>

Ez egy igen fontos SEO faktor, mert gyakorlatilag ezzel jelzed a keresőknek, hogy a hivatkozott oldalt milyen témában, milyen szavakkal hivatkozod.

Ha a horgonyszöveged „SEO kulcsszavak”, akkor a keresők arra következtethetnek, hogy a hivatkozás azért van ott, mert a céloldalon SEO kulcsszavakkal kapcsolatban lehet értékes tartalmat olvasni.

A példában szereplő hivatkozás így nézett ki:
<a href="https://nagygabormarketing.hu/seo-kulcsszavak" title="Útmutató SEO kulcsszavak használatához">SEO kulcsszavak</a>

Ez a hivatkozás ebben a formájában jól van felépítve, mert a horgonyszövegben az szerepel, hogy SEO kulcsszavak – és a hivatkozott tartalom pontosan erről a témáról szól.

A title="" részben megadott extra információ nem egyezik meg a horgonyszöveggel, hanem egy kibővített változata annak – tehát extra információt ad a hivatkozáshoz, így hasznos a látogatók számára.

Belső linkek - szétszerelve
Belső linkek – szétszerelve

Horgonyszövegek szerepe a keresőoptimalizálásban

A külső forrásból bejövő linkek esetében és a belső linkek esetében sem mindegy, hogy a horgonyszövegeid mit tartalmaznak. Ha a horgonyszövegeid nagyrésze – vagy szélsőséges esetben mindegyik – olyasmi, hogy „kattints ide”, akkor a Google algoritmusa úgy értelmezheti, hogy te a „kattints ide” témában szolgáltatsz olvasnivalót, ezért hivatkozol tartalmakra ezzel a horgonyszöveggel.

A fejlett szövegértelmező algoritmusok – főként a BERT algoritmus frissítés óta – már a magyar nyelvet is elég jól értik, ezért a belső linkek horgonyszövegeire egyre inkább figyelmet kell fordítani.

Itt fontos megjegyezni, hogy sokat változott a Google algoritmus a horgonyszövegek elemzésével kapcsolatban. Korábban bevett gyakorlat volt, hogy a linképítés során csak olyan (külső) hivatkozásokat gyűjtöttünk be, ahol a horgonyszöveg kulcsszavas.

Évekkel ezelőtt egész jó eredményeket lehetett elérni azzal, hogy egy weboldalra begyűjöttünk 10-20-100 kulcsszavas horgonyszöveges linket – de ez ma már erősen problémás lenne.

BERT, gépi tanulás, NLP: fejlett szövegértelmező algoritmusok

A Google olyan irányba fejlesztette az algoritmusait, ahol már a természetes linkprofilt részesíti előnyben. Ezt a természetes linkprofil-elvet úgy kell érteni, hogy ha 100%-ban kulcsszavas horgonyszövegekkel szerzünk bejövő linkeket, az gond. Azért, mert ez egyértlemű jele annak, hogy mesterségesen beavatkoztunk a linképülés organikus folyamatába.

Az egészséges és természetes linkprofil tartalmaz bejövő linkeket kulcsszavas horgonyszövegekkel – de emellett tartalmaznia kell bejövő linkeket nem kulcsszavas horgonyszövegekkel. Egyensúly, természetesség – ezt részesítik előnyben a Google algoritmusai.

A gyakorlat azt mutatja, hogy lehet linket építeni, de ma már sokkal óvatosaban kell eljárni, mint mondjuk 10 évvel ezelőtt. A Google Pingvin algoritmus frissítés után (2012.04.24.) minden megváltozott: a régebben jól teljesítő kulcsszavas linképítés könnyen vezethet algoritmus szintű büntetéshez vagy akár manuális büntetéshez.

A spam linkekkel és túloptimalizált horgonyszövegekkel operáló webhelyek tulajdonosai 2012 tavasza óta sokan szájukra vették Matt Cutts nevét, aki a Google webspam csapat vezetője volt a Pingvin Update idején – és nem feltétlenül pozitív jelzők társaságában.

A lényeg: a linkhálózatod akkor lesz egészséges, ha egyensúlyban tartod a hivatkozásokat. Ilyen horgonyszövegekkel ellátott hivatkozásokkal tudod egyensúlyban tartani a weboldalad linkprofilját:

  • Kulcsszó
  • Kulcsszó ragozott formái
  • Kulcs-kifejezés
  • LSI kulcsszavak
  • TF-IDF kulcsszavak
  • Nem kulcsszavak
  • Domain név
  • Márkanév
  • URL
  • Kép

Belső linkhálózat – feltérképezés – indexelés

A belső linkhálózat egy eléggé elhanyagolt terület. A jó hír ezzel kapcsolatban az, hogy belső linkekkel erős hálózatot építhetsz, ami a keresőkben előnyhöz juttathat. Sajnos az ellenkezője is igaz: ha elhanyagolod ezt a területet, akkor a konkurensek simán beelőzhetnek egy jobban felépített belső linkhálózattal.

A belső linkek alapvető fontosságúak abban, hogy a keresők fel tudják térképezni a weboldalad. A hivatkozás, a link jelenti a kapcsolatot az egyes oldalak között. Ha a belső linkekkel megfelelően össze vannak kapcsolva a tartalmaid, akkor a feltérképezés is sikeres lesz.

weboldal struktúra és belső linkek
weboldal struktúra és belső linkek

A főoldalról mutassanak linkek a fő témákat lefedő tartalmaidra. Egy blog esetén ezek lehetnek a kategória oldalak, webáruház esetében ezek lehetnek a fő termékkategória oldalak.

Amire oda kell figyelni: ne legyen túl mély a weboldalad link-sturtúrája. Érdemes úgy felépíteni a struktúrát, hogy négy szintnél több ne legyen – tehát a főoldalról maximum négy kattintással el lehessen érni bármelyik tartalmadat.

Ha ennél mélyebb link-struktúrával építkezel, akkor feltérképezési problémákkal szembesülhetsz, ami nagyban rontja az esélyeidet arra, hogy jól szerepelj a keresőkben.

Én azt szoktam tanácsolni, hogy egyfajta piramist kell építeni, ahol a csúcsról indulva kell építkezni:

  • a csúcson a főoldal
  • a főoldalhoz kapcsolódjanak a központi oldalak
  • a központi oldalakhoz kapcsolódjanak a téma oldalak
  • a téma-oldalakhoz kapcsolódjanak a támogató tartalmak

A kapcsolatot a hivatkozások biztosítják. A belső linkekkel lehet megmutatni a keresők feltérképező robojainak, hogy nem csak össze-vissza gyártod a tartalmakat, hanem van benne logika és struktúra.

A képen szereplő modell négy szintes, ami azt jelenti, hogy a főoldalról négy kattintással elérhető bármelyik tartalom – így a kereső botok számára és a Google botok számára is feltérképezhető oldalstruktúráról van szó. Nem kell ragaszkodni a négy szinthez, mert sok esetben három szintű weboldal struktúrával is le lehet fedni egy témát.

Összefoglalás

A weboldalak nagyrésze nem egyoldalas one-pager, hanem több oldalból áll. Az oldalak közötti kapcsolatot a belső linkekkel lehet megmutatni a keresők számára. Ez több szempontból is fontos. Egy jól felépített belső linkhálózatból

  • profitál a feltérképező bot
  • profitál a látogató
  • profitál a weboldal

Blogok, webáruházak, üzleti célú weboldalak mind profitálhatnak abból, ha a külső linkek mellett arra is odafigyelnek, hogy a saját domainen belüli hivatkozásokkal javítsák a felhasználói élményt. Ezzel a keresőknek is segítséget adnak és a látogatók számára is megkönnyítik a weboldalon belüli navigációt.

A belső linkek szerepe nagyon fontos, mert a keresők a hivatkozásokon keresztül tudják feltérképezni a weboldalakat. Ha a weboldal felépítése logikátlan, az viszont dupla veszteség:

  • a látogatók sem fognak időt tölteni az oldalon (ami kihat a rangsorolásra is)
  • a Google feltérképező robotjai sem fognak sokáig azzal vesződni, hogy feltérképezzék az oldalt

Ha nincs felépítve a belső linkhálózat, akkor az oldal nem bejárható a robotok számára, ezért az oldalak indexelése problémákba ütközhet – így a a problémás oldalak el sem jutnak a rangsorolásig, mert már a feltérképezés során elbuknak.

Lefedettség témájú problémák, indexelési problémák megelőzhetők vagy legalább kezelhetők azzal, ha a tartalmak hivatkozzák egymást a weboldalon.

Érdemes lapos weboldal struktúrára törekedni, ahol maximum négy kattintásnyi mélységben rendezzük el a tartalmakat.

Ha segítségre van szükséged a weboldalad strukturálásában vagy pont weboldal indítás előtt állsz, akkor írj, keress meg és segítek megtervezni a megfelelő oldalstruktúrát.


Mobilbarát weboldal projekt: nem halogathatod tovább!

Pár évvel ezelőtt még sok hazai cég életében egyáltalán nem volt napirenden a mobilbarát weboldal témája. Ma is sokaknak újdonság ez. Az egyszemélyes cégektől kezdve a milliárdos bevételű vállalatokig találhatunk olyan weboldalakat, ahol egyáltalán nem veszik figyelembe a mobilos látogatók igényeit.

A Google három nappal ezelőtti bejelentése volt az utolsó figyelmeztetés: céges weboldal esetén nincs más alternatíva, mint a mobilbarát weboldal.

Mobile-first indexing : teljes áttérés 2020 szeptemberéig

Három nappal ezelőtt, 2020. március 5.-én jelentette be a Google, hogy az elindított mobile-first indexing folyamat 2020 szeptemberéig teljes egészében lefut, tehát néhány hónapon belül teljesen áttérnek a mobile-first indexelésre. Mi ebben a hír?

Az, hogy a Google már évek óta igyekszik megtéríteni a webmestereket és a weboldal tulajdonosokat azzal kapcsolatban, hogy mennyire fontos a weboldalak mobilbaráttá alakítása. 2016 óta ez napirendenden van, tehát nem újdonság.

A mobile-first indexing áttérés ezt hozza magával: ha még nincs mobilbarát weboldalad és nem teszel ezen a fronton semmit, akkor pár hónapon belül a weboldalad elkezd lefelé csúszni a találati listán és elveszíted a keresőkből érkező látogatottságot.

Nem árt komolyan venni a Google iránymutatásait a mobilbarát weboldalakkal kapcsolatban, mert ők diktálják az iramot az internetes keresés iparágában, tehát nem megkerülhető szereplőről van szó.

Lépjünk hátra egyet, hogy világosan értsük, hogy mi ez az egész mobilbarát weboldal témakör!

Az online könyvtárban mobilbarát weboldalakat találsz?

A világban fellelhető tudás szinte teljes egészében megtalálható az interneten is – valahol. Mivel felfoghatatlan mennyiségű információ található a weben, ezért szükségünk van az interneres keresők szolgáltatásaira. Azt a kérdést, hogy hol található meg az adott tudás (tartalom) az internetes keresők válaszolják meg – találati listák formájában.

Az internetes keresés jelenleg nálunk (és nagyjából az egész világon) egyet jelen a Google keresőjével.

A Google úgy is felfogható, mint egy online könyvtár, ami ott van a zsebedben. A Google elődje (a Backrub) 1998-ban indult – de nem ez volt az első internetes kereső.

Amikor Larry Page 1996 tavaszán rászabadította saját fejlesztésű feltérképező bot-ját a webre, akkor a piacon már elérhető volt közel 20 féle kereső:

  • Yahoo!
  • Infoseek
  • Altavista
  • Lycos
  • MSN
  • HotBot
  • AskJeeves
  • Excite.com
  • GO.com
  • AOL.com
  • Netcenter

A Google nagy dobása az volt, hogy sokkal jobb találatokat adott vissza a beírt keresésekre, mint a többiek. A reklámmentesség is nagy előnynek bizonyult – például a Yahoo! keresőjéhez képest, ahol a reklámok eltakarták a képernyőt és csak egy kis csík jutott a keresésnek.

Az egyszerű, átlátható design és a jó találatok együtt juttaták a csúcsra a céget. A keresésekre alapozott hirdetési rendszer (korábban Google Adwords, most Google Ads) „végleg” bebetonozta a céget a keresési ipar trónjába.

A jobb találatok elégedett felhasználókat hoztak. Az elégedett felhasználók között futótűzként terjedt a hír, hogy a beta verziós Google kereső sokkal jobb, mint a piacon lévő nagy szereplők keresője.

Lényeg a lényeg: a GoogleBot elkezdte felszippantani a weben megtalálható tartalmakat és ezeket a találatokat sokkal okosabban tálalta a felhasználóknak, mint a többi kereső.

Nem volt kérdés, hogy a webet asztali megjelenítőkön fogyasztják a felhasználók, ezért a feltérképező bot – egyéb alternatív híján – ezeket a tartalmakat kezdte feldolgozni. Nem voltak még okostelefonok, ezért tökéletesen megfelelt ez a megoldás.

Aztán jöttek az okostelefonok és minden megváltozott.

2002-ben Japánban dobták piacra az okostelefonok ősanyját, a Danger Hiptop-ot ami letölthető alkalmazásokkal, emaillel, üzenetküldéssel és felhő alapú adattárolással kényeztette a felhasználókat.

Az USA piacán a T-mobile dobta piacra ezt a cuccot Sidekick néven – de a nagy áttörés elmaradt, nem igazán szerették a vevők. A Blackberry már jobban hasított, de a nagy áttörést Steve Jobs gyermeke, az érintőképernyős iPhone hozta meg.

2007: megjelent az első iPhone.
Mindenkinek okostelefon kellett, de nem akármilyen.

Az iPhone lett AZ okostelefon.

Az iPhone, ami meghozta az áttörést
Az iPhone, ami meghozta az áttörést és megágyazott a mobilbarát weboldal irányzatnak

Fun fact: sokan úgy tudják, hogy az iPhone volt az első érintőképernyős telefon, de valójában nem ez volt az első, hanem az LG Prada, ami 2006 decemberében került piacra. Ki emlékszik arra, hogy egyáltalán létezett ilyen telefon? Senki.

Mobilbarát weboldal előnyben a rangsorolásnál

Itt ugrunk egyet az időben, egészen 2011. december 15-ig, amikor az okostelefonok elterjedésével megváltozott böngészési szokásokra reagált a Google: elstartolt a GoogleBot Smartphone spider.

Ezzel a GoogleBot már nemcsak az asztali gépről látogatók szemével látta a webet, hanem a mobilos látogatók szemével is.

Akkor kétféle feltérképező robotot üzemeltet a Google?
Majdnem. Jelenleg 16 féle feltérképező robotot listáz publikusan.

A Google webmestereknek szóló iránymutatásaiban egyre több hangsúlyt kaptak a mobilbarát weboldalakra vonatkozó tanácsok. Néhány évvel később, 2015-ben a Google bejelentette, hogy a mobilbarát-jelleg már rangsorolási tényező, tehát a mobilbarát webhelyek előnyt élveznek a nem mobilbarát oldalakhoz képest.

Egy év múlva megtörtént a fordulat: a történelem során először fordult elő, hogy mobil eszközökről többen fogyasztották a webet, mint asztali gépről.

A Google nem késett a válasszal: nemcsak hogy feltérképezték a weben fellelhető mobilbarát oldalakat, hanem elkezdtek átállni arra a megoldásra, ahol a weboldalak által mobil eszközökön megjelenített tartalmak kerülnek felfedezésre (és indexelésre) – elsődlegesen.

Mobile first indexing: mi ez egyáltalán?
Mobile first indexing: mi ez egyáltalán?

Azóta eltelt 4 év, tehát minden webmesternek és weboldal tulajdonosnak megvolt a lehetősége arra, hogy a korszerűtlen weboldalait gatyába rázza és alkalmassá tegye a mobilos fogyasztásra és a mobile-first indexelésre.

Mindenkinek mobilbarát weboldal kell?

Akinek kevés volt a 4 év a mobilbarát átállásra, azoknak ma már számolnia kell azzal a forgatókönyvvel, hogy a weboldaluk egyre kevesebb látogatót lesz képes behozni a keresőkből, mert rangsoroláskor hátrányba kerülnek a nem mobilbarát oldalak.

Ezzel gyakorlatilag mindenki rá lett vezetve arra, hogy ha nem tart lépést a fejlődéssel, akkor a lemaradását úgy fogja konzerválni, hogy elveszti a keresőkből megszerezhető látogatottságot.

Mobilbarát weboldal - idővonal
Mobilbarát weboldal – idővonal 2016-tól 2020-ig

Ez nem egy kötelező érvényű iránymutatás. Nem kell mindenkinek foglalkoznia ezzel.

Neked is csak akkor kell foglalkoznod ezzel, ha akarsz látogatókat behozni a keresőkből.

Ha végtelen a költségvetésed és győzöd pénzzel a vásárolt látogatottságot és a magas visszafordulási arányt, akkor nem kell mobilbarát weboldal.

Kötelező a mobilbarát weboldal?
Senki nem mondja, hogy kötelező.
Akkor foglalkozz ezzel a témával, ha szeretnél látogatókat behozni a keresőkből…

Ha szeretnél behozni érdemi látogattságot a keresőkből, akkor felmerül a kérdés, hogy

  • konkrétan mit jelent az, hogy mobilbarát?
  • milyen egy modern mobilbarát weboldal?
  • mi számít elavult megoldásnak?

Lássuk a rövid válaszokat!

1. Reszponzív weboldal

Ha reszponzív a weboldalad, akkor nem kell aggódnod a mobile-first indexing miatt, mert ez a tökéletes megoldás arra, hogy megfelelj a mobilbarát weboldal követelményeknek. Fontos, hogy ne próbálj trükközni, tehát ugyanazt az elsődleges tartalmat mutasd a mobilosoknak is mint az asztali gépről böngészőknek.

2. Weboldal dinamikus kiszolgálással

A reszponzív megoldáshoz képest visszalépés, ha a weboldal ugyanazon az URL-en dinamikusan szolgálja ki a kérést a felhasználó böngészőjének user agent adatai szerint. A user-agent hamisítható, ezért az ilyen megoldás nem megbízható. Olyan probléma is elő szokott fordulni, hogy a user agent azonosításba hiba csúszik és a hibás azonosítás miatt az asztali gépről böngésző látogató megkapja a mobil nézetet – vagy éppen fordítva: a mobilos látogató megkapja az arcába az asztali weboldal verziót…

3. Különálló mobil URL

Elavult megoldás amikor az asztali weboldal verziót (weboldal.hu) és a mobil verziót külön URL alatt szolgálják ki (m.weboldal.hu). Ez gyakorlatilag két weboldalt jelent, amit jó esetben legalább rel=canonical vagy rel=alternate címkével megjelölnek. A fejlesztőknek szóló iránymutatásban azt írja a Google, hogy bármilyen megoldás eldogadható adding, amíg az oldal tartalmai elérhetőek a GoogleBot user-agentek számára. John Mueller egy konkrét kérdésre válaszolva viszont azt mondta, hogy kerüljük az m.weboldal.hu típusú megoldásokat. A gyakorlatban azt látom, hogy a különálló URL-es megoldást a Google nem szereti, ezért ha ilyen weboldalad van, akkor most azonnal írd be a teendőid listájába: „reszponzív weboldalt készíttetni + átirányításokat megoldani”

Mi a helyzet MA a mobilbarát weboldalakkal és a mobile-first indexing témával?

A pár nappal ezelőtti bejelentés nem változtat azon, hogy maga a Google index ettől még változatlanul webhelyek és appok katalógusaként fog működni. A változás abban áll, hogy a feltérképezés és indexelés során ELSŐDLEGES tartalomként a mobil eszközökön megjelenő tartalmakat katalogizálja a Google.

A bejelentés szerint a weboldalak 70 százaléka felkészült erre a váltásra – nekik nincs teendőjük ezzel kapcsolatban. Azok, akik eddig nem készítették fel az oldalukat a mobile-first indexingre, azoknak a figyelmeztetések folyamatosan mennek ki.

Az ilyen oldalak tulajdonosai a Search Console felületén ‘Mobile-first indexing issues detected on site’ címmel kapnak értesítést arról, hogy teendőjük akadt.

Ha Te is kaptál ilyen Mobile-first indexing issues detected on site’ üzenetet, akkor vedd komolyan, mert teendőd van ezzel.

Nem lehet tovább halogatni a mobilbarát weboldal projekteket. Bele kell kezdeni, mert pár hónapon belül lesúlyt az algoritmus. Nem lehet megdumálni, hogy tegyen kivételt…

A mobilos látogatók itt állnak hosszú tömött sorokban és azt várják, hogy a weboldaladdal megmutasd, hogy valami nagyszerű dolgot kínálsz nekik.

Mobilbarát weboldalt a mobilos látogatóknak
Mobilbarát weboldalt a mobilos látogatóknak

A mobilosok és az asztali gépről böngészők összecsapása jelenleg úgy áll itthon, hogy az asztali gépről internetet böngészők aránya 56%, a mobilosoké pedig 41%.

A világ egészét tekintve viszont már átvették a hatalmat a mobilos látogatók, szóval tényleg nem lehet tovább halogatni a mobilbarát weboldal elindítását…

Ha segítségre van szükséged, keress meg és segítünk sínre tenni a mobilbarát weboldalas projektedet!

SEO kulcsszavak használata weboldalakon

Majdnem vitába keveredtem egy ügyféllel a SEO kulcsszavak használata körül. Egy SEO audit kiértékelése során furcsa párbeszéd kerekedett egy fogalmi félreértés miatt. Ha nem figyelek oda, akkor teljesen félrement volna az egész projekt, már az elején. De mi volt a félreértés oka?

Vita a SEO kulcsszavak használata körül?

Minden SEO audit során érinteni kell a kulcsszavak témakörét, ez nem vitás. Azt tapasztalom, hogy a kulcsszavak a megrendelők számára valahol a szent tehén funkcióját töltik be. Kulcsszavakban gondolkodnak, kulcsszavakkal ostromolnak, kulcsszavakon kersztül próbálják megítélni a SEO projektek előrehaladását – ezért a SEO auditból nem maradhat ki ez a témakör:

  • milyen témakör milyen kulcsszavakkal van megcélozva
  • hol áll a megrendelő weboldala a megcélzott kulcsszavakra
  • hol áll a konkurencia a célzott kulcsszavakra
  • milyen erős a verseny

A bevezetőben említett SEO projekt egyeztetése során futottam bele egy félreértésbe ezzel kapcsolatban. Mi történt?

Az ügyfél furcsán nézett rám, amikor elkezdtük végigvenni a kulcsszavak használatának témáját. Mondom-mondom a magamét – és közben látom, hogy az ügyfél arcán egyre több kérdőjel jelenik meg.

Kérdezem, hogy hol a kétség…és a következő mondatot kaptam:
– Én úgy tudom, hogy a kulcsszavakat már kell használni sehol, mert a Google nem veszi figyelembe őket.
– öööö…öö…

Akkor most mi van a kulcsszavakkal?

Mikor magamhoz tértem a kábulatból, megkérdeztem, pontosan hogy érti azt a dolgot, hogy a Google már nem veszi figyelembe a kulcsszavakat, ezért nincs értelme kulcsszavakat használni weboldalakon.

Kiderült, hogy nem a kulcsszavakra gondol az ügyfél, hanem a meta keywords-re.

Próbáltam úgy tenni, mint aki nem kapott stroke-ot…

Akkor tudtam, hogy ezt meg kell írnom – szóval csapjunk bele és nézzük meg, hogy hol érdemes használni a kulcsszavakat.

5 tipp SEO kulcsszavak használatához

A kis kaland itt az ideje, hogy rendet tegyünk a káoszban: hol érdemes használni a kulcsszavakat és hol nem. Folytatva a múlt heti – azonnal alkalmazható keresőoptimalizálás tippek – témát, ma 5 pontban összeszedtem a lényeget:

1. URL

Az URL is kap egyfajta súlyt az oldal rangsorolásakor, ezért ha a kulcsszavad beleírod, akkor azzal biztosan nem teszel rosszat. Nézzünk egy konkrét példát: ha az oposszumok párválasztási szokásairól írsz, akkor az URL-ed lehet ilyesmi:

https://weboldal.hu/oposszumok-parvalasztasi-szokasai
vagy akár
https://weboldal.hu/oposszumok-parvalasztasa

Ne ess át a ló másik oldalára: ne halmozd a kulcsszavakat. Csak legyen benne. Lehetőleg olyan módon, ami az URL olvashatóságát nem csökkenti nullára.

Fontos, hogy most nem a domain névről van szó, hanem az URL-ről!

Domain és URL : nem ugyanaz
Domain és URL

Tehát nem kell megszerezned az oposszum.hu domaint ahhoz, hogy jól szerepelj egy ilyen témában írt cikkel. Igaz, ami igaz: valaha jól működött a kulcsszavas domain, mint SEO-trükk, de ma már nem kell ragaszkodni a kulcsszavas domain beszerzéséhez. Hivatalosan nincs megerősítve, hogy ez segítené a rangsorolást és a tapasztalat is azt mutatja, hogy csak a brutálisan erős versennyel bíró kulcsszavaknál van értelme egyáltalán foglalkozni ezzel.

Az ugye nem újdonság, hogy 2014 óta rangsorolási tényező a https protokoll használata?

http - vegyes tartalom - HTTPS
http – vegyes tartalom – HTTPS

Ha a böngésződben egy nyitott lakatot látsz a weboldalad domain neve előtt, akkor baj van. Mi a teendő, ha baj van?

  1. Írj a domain regisztrátorodnak, hogy szükséged van SSL tanúsítányra.
  2. Írj egy emailt nekem, hogy szükséged van https migráció előtti konzultációra.

Comprende?

2. Title tag

A weboldaladon a <title> tag a kódba van ágyazva, tehát nem jelenik meg a weboldal látható tartalmában. Nem főcím, nem alcím, nem szöveg.

Így fest a gyakorlatban:

<title>Erről szól a mai cikk</title>

A bevezetőben arról volt szó, hogy a SEO kulcsszavak használata lesz a téma…de ha a title nem jelenik meg a látható tartalomban, akkor mi értelme az egésznek?

Több értelme is van:

  • Amikor megnyitsz egy lapot a böngészőben, akkor a böngésző a title tag tartalmát jeleníti meg címként.
  • A Google találati listában (néhány kivételtől eltekintve) a title tag tartalmát jeleníti meg
  • A közösségi média megosztások alkalmával szintén az oldal title tag-ben tárolt címet jeleníti meg az adott közösségi platform. Meg lehet adni eltérő címet is, de ennek hiányában a title tag tartalma jelenik meg.

Nincs súlyos a szerepe a rangsorolásban, de a relevancia és az átkattintási arány terén fontos tényező. A Google alapvetően a title tag-et úgy kezeli, mint egy filmcímet. Ebből következően akkor jársz jól, ha itt egy leíró jellegű szöveget adsz meg: foglald össze néhány szóban, hogy az adott oldaladnak mi a témája. A kulcsszó legyen benne, mert ezzel tudsz jópontokat gyűjteni relevancia oldalon.

Használd ésszel és csak semmi kulcsszó halmozás, rendben?

3. H1 tag

Míg a title tag alapvetően a kereső és a böngésző felé jelzi a témát, addig a H1 a látogatóknak. A title a kódban van ‘elrejtve’, viszont a H1 tag hangsúlyos elemként, főcímként megjelenik a weboldalad szöveges részében.

Így fest a gyakorlatban:

<h1>Ez itt a főcím</h1>

A látogatóknak is fontos, hogy a kulcsszó visszaköszönjön a főcímben, másrészt a Google is szignálként értelmezi: ha benne van a kulcsszó, az pozitív szignálként jelentkezik.

SEO audit alkalmával találkozom furcsa próbálkozásokkal is: duplikált H1 tagek jól megtömve kulcsszóval. Ez ma már nevetséges próbálkozás. Nem mondom, hogy tíz évvel ezelőtt én nem csináltam meg ezt – de azért csak 2020 van már, amikor

  • Natural Language Processing
  • Gépi tanulás
  • Neurális hálózat
  • Mesterséges intelligencia
  • BERT

segíti a Google rangsoroló algoritmusait abban, hogy kiszűrjék a trükközéseket. Szóval a H1 maradjon egyszeri és megismételhetetlen: minden oldalnak elég egy.

4. Alcím

A H1 tag mellett el lehet szórni egyik-másik alcímben is a kulcsszó ragozott változatát. Ha ésszerű keretek között csinálod ezt, akkor tudsz nyerni egy kis relevancia pontszámot. Ha ész nélkül csinálod, akkor kulcsszó halmozást jelző pontszámot tudsz növelni – ami nem jó cél.

Ha kifejezésre célzol, akkor nem kell beleerőltetni a pontos kifejezést minden alcímedbe, mert ezzel szintén is csak keyword stuffing pontszámot tudsz növelni.

Itt is igaz a title tagnál már leírt tanács: használd ésszel és csak semmi kulcsszó halmozás!

5. Szöveg

Szöveg szinten is használnod kell a megcélzott kulcsszavaidat, kifejezéseidet, mert enélkül nehéz lesz jó helyezést elérned a találati listán. Ez azért magától értetődő: nem lehet az oposszumok párválasztási szokásairól írni úgy, hogy a szövegedben nem szerepel a kulcskifejezés.

Ha a weboldalad tartalomkezelővel hoztad létre, mondjuk WordPress-el, akkor megvannak azok a bővítmények, amelyekkel jól be tudod lőni a megfelelő kulcsszó mennyiséget a szövegedben.

Ha egyedi fejlesztésű weboldalad van, akkor egy kicsit nehezebb lesz a dolgod. Egy wordpress + yoast plugin kombinációhoz képest azért izzadtságos munka belőni a megfelelő kulcsszósűrűségi mutatót.

Akarod, hogy mondjak valami újat?
Használd ésszel! … és semmi kulcsszó halmozás!

NE maradj le az új cikkekről!
Add meg az email címed és az elsők között fogsz értesítést kapni az új cikkekről!

+1 Meta keywords

Ez nyilván csak poén, mert 1995-ben még hasznos volt a meta keywords – de ma már tényleg csak viccnek jó. Nagyon-nagyon régen hasznos volt, ha akadt egy ilyen sor a weboldalad kódjában:

<meta name="keywords" content="kulcsszó1, kulcsszó2, kulcsszó3">

Ezzel gyakorlatilag megmondtad a Google számára, hogy melyik kulcsszavakra akarsz versenybe szállni. Akkortájt annyi volt a SEO, hogy a meta keywords-be bezsúfoltál egy rakás kulcsszót, utána beregisztráltad 100 katalógusba az oldalt – és máris nyerő voltál.

Visszasírod ezeket az időket?
Azt elhiszem…

Azóta megváltoztak a dolgok. Nagyon.

A Google rohamtempóban fejlesztette a rangsorolási megoldásait, így ezt a kőkorszaki megoldást is elvetették. Matt Cutts 2009-ben egyértelművé tette, hogy a Google figyelmen kívül hagyja ezt. Ehhez képest még – egyedi fejlesztésű – weboldalakon a mai napig találkozom meta keywords kulcsszóhalmozással.

. . .

A SEO kulcsszavak használata nem annyira magától értetődő dolog. Ha jó eredményeket akarsz elérni az oldaladdal, akkor már egyáltalán nem az. A mai cikkben kaptál 5 tippet arra, hol és hogyan érdemes használnod a kulcsszavakat, ha jól akarsz szerepelni a megcélzott kifejezésekre és szavakra. Munkára fel!

Azonnal alkalmazható keresőoptimalizálás tippek

A mai keresőoptimalizálás tippek akkor lesznek haszosak számodra, ha elég bátor vagy ahhoz, hogy belevágj kisebb SEO feladatokba. Ha csak kacérkodsz a gondolattal, akkor olvasd végig a cikket és legalább látni fogod, hogy merre hány méter…

A keresőoptimalizálást miért szervezik ki a cégek?

Izgulsz a rendszeres Google algoritmus frissítések miatt? Nem vagy egyedül ezzel. A nagyobb alap-algoritmus frissítések szinte egymásba érnek. A kisebb frissítések naponta megtörténnek: ahány hány nap, annyi algoritmus módosítás.

Ilyen környezetben életveszély belevágni keresőoptimalizálási feladatokba? Megfelelő háttér nélkül mindenképpen.

A keresőoptimalizálás egy olyan szakma, ami TÉNYLEG naponta változik. Ez nem egy öncélú bizsergés: a környezet naponta változik, ezért csak úgy lehet alkalmazkodni, ha naponta lekövetjük a friss híreket. Ez nem ijedőseknek való vidék.

A keresőoptimalizálás tippek mellett van itt rendszeresen jelentkező keresőoptimalizálás hírek rovat, ahol képbe kerülhetsz az aktualitásokkal kapcsolatban.

Harcedzett belsős SEO szakembereket általában az ügynökségek tudnak hatékonyan foglalkoztatni. A szabadúszó SEO szakemberek viszont nem csábíthatók be semmilyen íróasztal mögé. A két térfél között van a SEO-szélhámosok vadászterülete. Ahol a nagy és hangzatos ígéretek, a felvett előlegek és a nagy csalódások születnek.

Aki már megégette magát, nem hisz többé a SEO-szélhámosoknak. A legtöbb cégvezető kiszervezni ezt a területet és rábízni egy hozzáértű keresőoptimalizálási szakemberre. Mivel ilyen nem sok SEO szakértő van itthon, ezért az óradíjak, havidíjak és a projekt árak is magasak.

Nagy kereslet + szűkös kínálat = emelkedő árak

Ez a trend nem fog megváltozni a közeljövőben, ezért a kis költségvetésből (vagy éppen nulla költségvetésből) dolgozó bátrak maroknyi csapata felgyűri az ingujjat és belevág maga a keresőoptimalizálásba. Ezekből szoktak születni az olyan megkeresések, hogy „megpróbáltam én, de az lett a vége, hogy az oldalam eltűnt a találatok közül…”

Ha Te szeretsz árral szemben úszni és úgy gondolod, hogy megoldanál pár dolgot házon belül, akkor a mai cikkben adok pár tippet arra, hogyan maradj életben a háborgó óceánon.

Azonnal alkalmazható keresőoptimalizálás tippek

Tartalom frissítés

Ha nem a dinoszauruszok szaporodási szokásaival foglalkozol, akkor a weboldaladon közzétett tartalmak egy idő után elvesztik az aktualitásukat. A cikkeid ősleletekké válnak – ami nagyon nem jó.

Az elavult tartalmat a weboldalad látogatói sem díjazzák és a Google sem díjazza. Ezért érdemes minden évben egyszer átnézni a cikkeidet olyan szemmel, hogy mennyire aktuálisak az ott leírtak.

Ha úgy látod, vannak már frissebb információk a témádban, akkor írd át a cikket az aktualitásokak megfelelően. Ha nem találsz frissebb információkat, akkor legalább bővítsd ki a meglévő cikkedet érdekes tartalommal, ami miatt az egész cikk frissebb lesz. Nézz körül azon a területen, ahol mozogsz: kutass fel pár érdekességet, amivel aktualizálhatod a meglévő blog bejegyzéseidet és oldalaidat.

Elsőre túl nehéznek tűnik a tartalom frissítés feladata?
Nem baj, ettől még meg kell csinálnod!

Nincs felmentés a munka alól. Ha felmentés kell, akkor máshol keresgélj. Itt csak munkát tudok adni, felmentést nem.

Kezdd el kicsiben: egy cikket dolgozz át. Utána ünnepeld meg magad – és haladj tovább. Ha sikerül minden évben legalább egyszer felfrissítened a meglévő tartalmaidat, akkor a Google (és más keresők) algoritmusa is díjazni fogja az erőfeszítéseidet. De emellett sokkal fontosabb, hogy a látogatóid is díjazni fogják azt, hogy aktuális tartalmat szolgáltatsz nekik.

Weboldal sebesség növelése

Pontosabban weboldal betöltődési sebesség – ez az, amivel sokan nem akarnak foglalkozni. Pedig a keresőoptimalizálásban már 2018 óta szuper-hangsúlyos tétel, hogy a gyorsabb jobb.

Csak 2018 óta számít a sebesség?
Nem.

A Google 2018 júliusában lépte meg a ‘Speed Update’ fedőnevű algoritmus frissítést. Ez nem csak annyit jelentett, hogy az asztali gépről indított keresések esetében rangsorolási faktor a weboldalak betöltődési sebessége. Ennél sokkal többet jelentett: 2018 nyarától már a mobilról indított keresésekre is igaz, hogy a gyorsabb weboldalak kapnak egy kis extra lökést.

A lassan betöltődő oldalak kaptak egy szép kihívást azzal, hogy hátrébb csúsztak a találati listán.

Megint nincs felmentés: a látogatók nagyrésze mobilról böngészi az oldaladat, tehát nem fogják kivárni, amíg betöltődik a 26 javascript forrás és a 32 css stíluslap. Ha nem látják három másodpercen belül, hogy mi van nálad, akkor koppintanak a bezárás gombra és máris elvesztettél 10-100-1000 látogatót naponta.

Elértél már legalább 90 pontot a pagespeed teszten? Nem?
Akkor foglalkoznod kell az oldalad gyorsításával

Milyen megoldások szoktak problémát okozni?
Sok olyan erőforrásigényes megoldás van használatban weboldalakon, amelyek öncélúak: hero video, ugri-bugri javascript navigációs menü, nyolcféle egyedi betűtípus készlet.

A ‘kedvencem’ a weboldalak fejrészébe ágyazott nagyméretű (hero) videó. A webdesign blogok a 2020 év nagy webdesign divatjaként aposztrofálták a hero videók térhódítását.

Mit szólok ehhez, mint SEO tanácsadó?
Égnek áll a hajam.

A hero video nagyszerű és látványos találmány, de pont annyi erőforrást használ el, hogy leszáll az éjszaka, mire teljesen betölt a weboldal.

Ha nem a webdesign a te bizniszed, akkor nem arra van szükséged, hogy a legújabb webdesign trendeknek megfeleljen a weboldalad. Arra van szükséged, hogy az oldalad funkcionálisan tudja azt, amire létrehoztad = érdeklődőket és vevőket hozzon.

Kifejezetten előnyös, ha a látogatóid nem öregednek meg, míg kivárják, hogy betöltődjön az oldalad.

Ha nálad is erőforrásigényes megoldások van használatban, akkor igyekezz megszabadulni ezektől:

  • Hero video helyett bőven elég hero image. A kép is át tudja adni az üzenetet.
  • Ugri-bugri Javascript navigációs menü helyett válassz tisztán CSS megoldást. Valószínűleg kell hozzá webfejlesztő, de ha ügyes vagy, le tudsz vadászni kész megoldásokat és azt is személyre tudod szabni.
  • Nyolcféle egyedi betűtípus készlet helyett bőven elég kettő. A legtöbb oldalhoz nincs szükség tipográfiai sortűzre. Hidd el.
  • A nélkülözhető Javascript megoldásokat dobd ki és/vagy helyettesítsd HTML5 + CSS megoldásokkal. Ha nem tudsz megszabadulni pár makacs Javascript forrástól, akkor próbáld meg száműzni őket a kód végére. Ehhez már kell webfejlesztő és/vagy programozó segítsége.

Egy átlagos weboldalnak szüksége van ezekre a Javascript forrásokra: cookie-elfogadás, Google Tag Manager, Jquery keretrendszer – ezeken tehát nem nagyon lehet betöltődési időt spórolni. Ahol a legtöbb esetben van tartalék, az a képek területe. A legtöbb weboldal esetében számottevő javulást lehet elérni a képek optimalizálásával.

Ha neked is van egy látványos weboldalad, ahol sok kép van (vagy akár 1-2 nagy méretű kép), akkor mindenképpen gyanakodj arra, hogy érdemes lenne foglalkoznod a képek optimalizálásával.

Képek optimalizálása

A képek keresőoptimalizálása egy nagyobb téma, ezzel fogunk külön foglalkozni – most csak felülnézetből tekintünk rá két gyakori problémára, amiket a képek optimalizálásának a hiánya okoz.

Látványos weboldalak esetében nem ritka, hogy a képek miatt belassul az oldal megjelenítése és emiatt a sebesség-teszten nem tud jól szerepelni. Mitől áll elő ez a probléma?

A probléma ott keletkezik, hogy a böngésző számára minden egyes kép betöltése időbe kerül.

Akkor ne legyenek képek a weboldalamon?
De igen, legyenek. Optimalizált képek legyenek.

Mondhatjuk, hogy kevés kép kevés időveszteséggel jár?
Nem.
Akár egyetlen, kicsi kép is belassíthat egy weboldalt.

Ennek megértéséhez azt kell látni, hogy a képeknek nemcsak a megjelenítési méretét (pixel) kell figyelembe venni, hanem a szerveren elfoglalt méretét is (kB).

Egy hanyag webfejlesztő simán megcsinálja, hogy feltölt a tárhelyedre egy innen-onnan beszerzett képet, amit utána majd a weboldalon kis méretben megjelenít. Tegyük fel, hogy a nyitóoldaladon megjelenik 5 kép – és mindegyik képnél ezt a lusta megoldást választotta a fejlesztő.

A 400×300 pixel méretben megjelenített képeket feltölti a szerverre (az eredeti) 2800×2100 pixeles méretben. A weboldal kódjában megoldja, hogy a 2800×2100 pixel méretű képek a weboldalon csak 400×300 pixel méretben jelenjenek meg – akkor hol a probléma?

Ott a probléma, hogy a feltöltött képek mérete a szerveren egyenként 3500 kilobájt körül lesz. Minden egyes alkalommal ezeket az óriás fáljokat kell letöltenie a böngészőnek ahhoz, hogy a képek megjelenjenek. Ebbe bele fog izzadni a böngésző – ami nem jó neked.

Azt mondtuk az előbb, hogy a nyitóoldaladon megjelenik 5 kép. Az 5 darab kép mérete összesen 17.5MB
Ehhez hozzájön még egy kis HTML kód, egy kis CSS, egy kis Javasript – és már kész is a 20MB méretű nyitóoldal. Mi a gond ezzel?

Az, hogy a böngésző nagyjából 11 másodperc alatt tudja majd kiizzadni magából a weboldalt. Mennyit várnak a látogatók arra, hogy megjelenjen a weboldal? 3-5 másodpercet. Érzed a problémát…

Mindezek azt is eredményezik, hogy a pagespeed teszten az ilyen oldal 9 pontot ér el. A százas skálán.

Nem hangzik jól. Mi akkor a megoldás?

A megoldás: átméretezni a képeket, aztán kompresszióval megcsapni őket. Ingyenesen megoldható feladatok ezek:
Átméretezéshez megteszi akár az Irfanview
Kompresszióhoz pedig ott van a tinypng.com

A keresőoptimalizálás tippek kicsit kezdenek fárasztani? Elhiszem. Ez egy ilyen elemző és kísérletező munka, ami nem sokakat szórakoztat…

De akkor térjünk vissza a munkához: ne örülj, mert ezzel nincs vége a képek körüli problémáknak. Máshol is el lehet hasalni a képekkel…

Ha optimalizált képeid vannak, akkor még előfordulhat, hogy a nyitóoldalon van 10-15 kép, amelyek optimalizált méret mellett is bizonyos mértékben megfogják a betöltődési sebességet. Nem okoznak akkora lassulást, mint az optimalizálástól mentes képek – de arra pont elég lehet, hogy egy konkurens oldalához képest hátrányba kerülj.

Ha van 15db optimalizált kép a nyitóoldaladon, amelyek egyenként csak 110kb körüli méretet foglalnak a szerveren, összesen már jelentős, 1650kB helyet foglalnak el – ami már okozhat problémákat egy SEO szempontból erős piacon.

Van olyan helyzet, amikor nem lehet vagy nem célszerű csökkenteni a képek mennyiségét az oldalon. Ilyenkor egy trükköt kell alkalmazni, amivel késleltetjük a képek betöltődését: a hajtás alatti (nem látható) képeket csak akkor tölti be az oldal, ha a látogató már elkezdett görgetni lefelé. Ez a késleltetett betöltési megoldás (lazy load). Ezzel a trükkel megoldható, hogy a böngésző ne izzadjon bele a képek letöltésébe – és persze a látogató is örül, mert gyorsan használatba veheti a képekkel alaposan megtűzdelt nyitóoldalt.

Ha a felhasználó örül, akkor a Google is örül. Ha pedig ők ketten örülnek, akkor már te is nagy eséllyel örülni fogsz.

Itt a feladat: ha megnézed a weboldalad, akkor minden bizonnyal találni fogsz olyan képeket, amelyeket érdemes optimalizáni.

A képek optimalizálásával Te ott jársz jól, hogy az oldalad értékes időt nyer a betöltődési sebesség frontján – így előreléphetsz a találati listán.

Tartalomfejlesztés

Hogy kerül a keresőoptimalizálás tippek közé tartalommal kapcsolatos dolog? Alapvetően úgy, hogy a SEO jövője a tartalom irányába tolódik. A keresőoptimalizálás és a tartalommarketing halmazai már összeérnek és egyre nagyobb metszetet fognak mutatni.

A tartalom a király. Hányszor hallottad ezt? Százszor vagy ezerszer?
Akkor ez itt a százegyedik vagy ezeregyedik alkalom lesz, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy az értékes tartalom nagyot tud tarolni ma is.

Hogyan legyen értékes a tartalmad: néhány fontos szempont következik.

Nulladik szempont, hogy ne magadnak írj, hanem a célközönségednek írj. Ne a saját problémáidról írj, hanem a célpiac problémáiról. Hatalmas szerencse, ha a te problémád a célpiac problémája is – ha ilyen szerencséd van, akkor mormolj el egy imát, mert tényleg a szerencse fia vagy.

Első szempont, hogy hozd ki magadból a lehető legjobb tartalmat: legyen szórakoztató és hasznos egyszerre. Azt látom, hogy ezt a két dolgot keresi a legtöbb látogató. Hiába vannak a leghasznosabb tanácsok nálad, ha a tálalás száraz. Kapj elő pár bulvár újságot és lesd el a trükköket tőlük!

Második szempont, hogy figyelembe kell venned a keresési szándékot. Kutasd ki, hogy az általd megcélzott szavak és kifejezések esetében az első 10 találat között milyen típusú tartalmak rangsorolnak jól. Ha ezt megnézed, akkor már tudod, hogy milyen tartalom formátumot kell választanod ahhoz, hogy esélyed legyen bekerülni a top10 találat közé. Ha az első találati oldalon csupa mély, részletes blog cikk rangsorol, akkor neked is célszerű ilyen blog cikket írnod. Ha azt látod, hogy összehasonlítások, tesztek uralják az első találati oldalt, akkor neked is ilyen tartalom formátumot célszerű kínálnod.

Így már minden egyszerű, igaz?

Belső linkek átfésülése

A weboldalra mutató külső hivatkozások mellett méltatlanul el vannak hanyagolva a belső linkek. Általában a két végletet találják meg a weboldal tulajdonosok:
– árva oldalak, nulla belső hivatkozással
– össze-vissza agyonlinkelt oldalak

Egyik véglet sem jó.

A belső linkekkel úgy kell gazdálkodnod, hogy a legfontosabb tartalmaid kapják a legtöbb bejövő belső linket. Ezzel tudod jelezni a keresőmotorok felé, hogy milyen súlyú az adott tartalom.

Sok bejövő link = központi tartalom
Kevés bejövő link = holdudvar tartalom
Nulla bejövő link = lényegtelen tartalom

Így rakj rendet a belső linkek között: jelöld ki, hogy melyik tartalmak, cikkek jelentik nálad a központi tartalmat. Ezeket másold ki egy excel (Google Docs) táblába

Listázd a holdudvar típusú tartalmaidat is egy külön táblába. A holdudvar-tartalmaid hivatkozzanak a központi tartalmadra. Nem csak úgy ész nélkül, hanem kontextus szerint. A hivatkozások ugyanúgy legyenek relevánsak, mint a külső hivatkozások esetében. Nyisd meg egyesével ezeket a tartalmakat és helyezd el a releváns hivatkozásokat a központi tartalmaidra.

A fennmaradó (eddig lényegtelennek látszó) tartalmaiddal az lesz a teendőd, hogy átírással, újraírással felturbózod őket azért, hogy átkerülhessenek a holdudvar kategóriába és hivatkozhassanak a központi tartalmadra.

A maradék tartalmat összevonással meg lehet menteni – de azért valljuk be őszintén, hogy nem mindig szükséges a megmentés. Ha úgy érzed, hogy a világ jobb hely lenne, ha egyik-másik cikked nem létezne, akkor engedj a csábításnak és töröld őket (és utána ne feledkezz meg az elárvult URL 301 átirányításáról).

A keresőoptimalizálás tippek után következzen egy tanács, amit tényleg fontos szem előtt tartanod, ha nem akarsz kellemetlen meglepetéseket.

A fehér kalap nem fekete

Naponta keresnek meg olyan ajánlatkérésekkel, ahol azt kérik, hogy a kitűzött cél érdekében MINDENT tegyek meg. A mindent azért van csupa nagybetűvel, mert nem csak arra gondol a kedves ügyfél, hogy mindent tegyek meg, amit csak lehet. Azt is tegyem meg, amit nem lehet. Azt is, ami tiltott.

Ezzel nálam nem jó ajtón kopogtatnak. Nálam nem lehet kérni, sem kapni
– keresőmotor átverést
– algoritmus kicselezést
– találati lista hekkelést
– negatív SEO szolgáltatást

Azok az ajánlatkérőknél, akik irreálisan gyorsan akarnak eredményeket, azoknál kimondott elvárás szokott lenni a tiltott -feketekalapos- SEO technikák alkalmazása. Én nem foglalkozom olyan keresőoptimalizálási munkákkal, ahol a megrendelő irreális elvárásokkal keres meg és/vagy tiltott SEO megoldások alkalmazását kéri. Erre ott vannak a SEO-szélhámosok, akiknél lehet ilyesmivel ügyeskedni.

Csak pár példa, hogy MIT NE CSINÁLJ:

  • ne regisztrálj mindenféle linkgyűjtő katalógusokba
  • ne vásárolj linképítési csomagokat, ahol 100 linket kapsz olcsón
  • ne regisztrálj gyenge bannercsere/linkcsere programokba
  • ne próbálkozz háttérszínű rejtett szövegekkel
  • ne építgess kapu-oldalakat

Van még 100 ilyen ötlet, ami a tiltott technikák közé sorolható. Ezeket felejtsd el.

Ha nem akarod, hogy a weboldaladat hátrasorolja az algoritmus 500 hellyel, akkor soha ne gondolkozz abban, hogy te át fogod verni az algoritmust. Hidd el, nem éri meg azzal kísérletezni, hogy a gyenge pontokat kitapogasd. Az ilyen próbálkozásokból szoktak születni a manuális büntetések és az indexből kihajítások…

. . .

A mai keresőoptimalizálás tippek talán neked is ötleteket adtak arra, hogy hol vannak azok a területek, amelyeket kis háttértudással kézbe vehetsz. Ha ügyes vagy akkor jó eredményeket érhesz el ezekkel a megoldásokkal.

A keresőoptimalizálás tippek nem garantálnak kirobbanóan fantasztikus eredményeket, mert ilyen ígéretet csak a SEO-szélhámosok tesznek. Az viszont könnyen előfordulhat, hogy a konkurens oldalak egyik-másikát sikerül beelőzni azokkal a megoldásokkal, amikor itt olvastál a tippek között.

A keresőmotorok algoritmusa változhat – és változik is – de a mai cikkben felsorolt keresőoptimalizálás tippek nem ezt szolgálják ki, hanem a látogatókat. Ha pedig a látogatók igényeit szolgálod ki, akkor hidd el neked, hogy nem jársz rossz úton.

Keresőoptimalizálás hírmorzsák #5

SEO hírek: itt a Keresőoptimalizálás hírmorzsák #5 része, ami egy szubjektív gyorsjelentés a SEO világából. A mai keresőoptimalizálás hírmorzsák témái: titkos algoritmus frissítés, Google My Business bug – és a világ legszebb nője, Margot Robbie.

Titkos algoritmus frissítés?

Vasárnap éjszaka Barry Schwartz (@Search Engine Roundtable) számolt be arról, hogy komoly ingadozásokról érkeznek tweetek, fórum bejegyzések. A jelek alapján úgy tűnik, hogy algoritmus frissítés zajlik.

Egyelőre a hír nincs megerősítve: a Google oldaláról még senki nem nyilatkozott ezzel kapcsolatban. Nemhogy hivatalos álláspont nem érkezett ezzel kapcsolatban, de inkább hárítani igyekeztek minden erre irányuló kérdést.

Semrush SERP kilengések

Közben a Semrush szenzora február 7. óta olyan értékeket mutat, hogy a grafikon majd’ kiszakítja a táblázat tetejét. Egy átlagos napon a volatilitás a 2.50 – 3.50 tartományban marad, de pár napja már 9.40 körül értéken csapatja.

A MOZcast SEO-időjárás jelző rendszere is olyan hőmérsékleti adatokat produkált, hogy attól leolvadna a Fukusimai atomreaktor is. Ja, az már megtörtént…

MOZcast 2020 február : valami történik
MOZcast 2020 február : valami történik

Hogyan mutatkozik ez a gyakorlatban?
Azt, hogy néhányan megmagyarázhatatlan helyezés javulást észleltek – de a legtöbben kőkemény látogatottság visszaesés miatt kaptak idegösszeroppanást.

Csak két kiragadott példa:

  • Glenn Gable (@GSQi) arról számolt be, hogy egyik ügyfelénél a napi 20.000 látogatottságot produkáló oldal hirtelen bezuhant 9.000 környékére.
  • Egy másik dühös weboldal tulajdonos, John W. DeFeo konkrétan arról számolt be, hogy a napi ezres látogatottsága NULLÁRA esett vissza.

Egyelőre tényleg teljes sötétség van, senki nem tud semmit – csak az látszik, hogy VALAMI történik.

Ha lesz valami fejlemény, akkor breaking news és azonnal megszakítjuk adásunkat, hogy beszámoljunk a friss és ropogós hírekről.

breaking news
Február 13.-án Danny Sullivan, a Google szóvivője egy konkrét kérdésre válaszolva enyit írt Twitteren: folyamatosan dolgozunk az algoritmuson. Érdemes újraolvasni az algoritmus frissítésekkel kapcsolatban korábban kiadott – általános jellegű – tanácsainkat.

Köszönjük a kimerítő választ.

 for($year=2020;$year++;$year<5027) {
    foreach($months as $month) {
        echo 'Google Responds To {$month} {$year} Update Saying "We Do Updates All The Time';
    rinse();
    repeat();
    }
} 

(c) Stephane Brault

Google Cégem posztok elutasítása

Többen beszámoltak arról, hogy a Google Cégem felületen közzétett posztok mindenféle érthető ok nélkül elutasítást kaptak és eltűntek a felületről. Úgy tűnik, hogy egy tömeges jelenségről volt szó, mert a Google My Business Community felületet eluralták a reklamációk ezzel kapcsolatban.

Mike Blumenthal, local SEO varázsló titoktartási kötelezettségre hivatkozva csak annyit publikált, hogy a Google észlelte a problémát és az elutasított posztok publikálásra kerülnek. Mindenki nyugodjon meg.

Mindenki nyugodjon meg: soha nem fog kiderülni, hogy valójában mi történt.

Az összeesküvés-elméletek szerint a Google komolyabban fogja venni a képekre vonatkozó irányelvek megsértését és az eset csak amolyan figyelmeztető ökölrázás, baráti tűz volt.

NE maradj le az új cikkekről!
Add meg az email címed és az elsők között fogsz értesítést kapni az új cikkekről!

A SEO és a márkázott keresőkifejezések meghódítják Hollywoodot

Próbálom ezt a hírt úgy megírni, hogy ne minden második szavam legyen az, hogy Margot Robbie. Ez elég nehezen megy, mert Margot Robbie a legjobb nő a világon a feleségem után a második legjobb nő a világon.

Marilyn Manson Tainted Love klipjét megnéztem vagy százszor. A Wall Street farkasában imádtam, amikor leordítja a haját Leonardo diCapriónak. De mi történt, ami miatt Margot Robbie bekerülhetett a Keresőoptimalizálás hírmorzsák #5 részébe?

A Warner Bros. múlt héten mutatta be a DC-univerzum legújabb darabját a nagyobb amerikai mozikban. Főszerepben : Margot Robbie.

A film az első hétvégén megbukott…

Nem lehet keresőoptimalizálás nélkül kasszát robbantani. Hollywoodban sem.

Hogyan bukott meg a film az első hétvégén?

Figyelem: néhány olyan mondat következik, amelyek csak az óceán túloldalán értelmezhetők.
A bemutató hétvégéjén az elmúlt évek DC-filmjeihez képest nagyon jó értékeléseket kapott a film. A jóslatok már vizionáltak egy jó nagy kaszálást – de ez nem következett be. A befektetők által elvárt 55 millió dollár helyett csak 33 millió dollárt hozott be a film a nyitó hétvégén. Micsoda szégyen.

Ezek a számok csak úgy emészthetők meg, ha odapakoljuk azt a tényt, hogy a Suicide Squad 133 milliót hozott a nyitó hétvégén. Istenem, Margot Robbie mennyire jól nézett ki baseball ütővel a kezében…

De most térjünk vissza a lényeghez!
A hozzáértők szerint Harley Quinn karakterének népszerűsége vetekszik Batman, Superman és Joker népszerűségével. Nyilván azóta, hogy Margot Robbie neve szerepel a stáblistában…

Annyi hiba csúszott a Warner Bros. marketing gépezetébe, hogy a film ezzel a lehetetlen címmel került a mozikba : Birds of Prey (and the Fantabulous Emancipation of One Harley Quinn.

Mi a probléma ezzel a háború és béke hosszúságú címmel?

  1. Ebből a címből senki nem tudta meg, hogy miről szól a film egyáltalán. A trailerek sem segítettek ebben.
  2. Nem kell SEO szakértőnek lenni ahhoz, hogy meglássuk, hogy ez egy erősen long tail kifejezés. Vagyis: nagyjából három ember lehet a bolygón, aki ezt a keresést valaha elindította a Google (vagy akár a Bing) univerzumban. Ha pedig nem keresnek a filmre, mert nem tudják megjegyezni a címét, akkor az online jegyvásárlások nem tudják hozni a nagy számokat.

Aztán a „rossz” számok láttán kezdtek észbe kapni a Warner Bros. igazgatósági ülésén és megkérdeztek egy hozzáértőt, hogy most mi legyen.

A megfejtést a keresőoptimalizálás csodafegyvere, a kulcsszókutatás adta meg. Rájöttek, hogy számításba kell venni azt a tényt, hogy a keresőbe mit írnak be az emberek. Egy gyors kulcsszó kutatás után rájöttek, hogy az emberek „Harley Quinn movie” és ehhez hasonló módon keresnek erre a filmre.

Mi lett a megoldás?
Egy jó kis branded keyword.
Harley Quinn: Birds of Prey – ez lett az új cím.

Optimalizált title. Kulcsszavas. A kulcsszó elöl. Nem hosszú.

Ezzel a keresőoptimalizálás betette a lábát Hollywoodba és a SEO már igazgatósági üléseket is döntési szempont.

Az majd kiderül, hogy ez a márkázott keresési irányvonal mennyire tudja kihúzni a szószból a filmet. Becslések szerint nagyjából 100 milliót kell behoznia a filmnek, ha nem akarnak bukni rajta.

Mai árfolyamon harmincegy milliárd forint.
Ennyiért megépíteném a Halálcsillag 1:1 modelljét a Holdon.
Ezek meg elverték forgatásra…

Említettem már, hogy Margot Robbie producerként is beszállt a filmbe? A filmbe, ami jó esetben nullára jön ki. Bízik magában, istenem. Megbocsátom neki.

Mára ennyi, ez volt a Keresőoptimalizálás hírmorzsák #5 része.

A SEO hírek begyűjtése nem áll, meg – tehát egy-két héten belül ismét lesznek keresőoptimalizálás hírmorzsák!

Marketing trendek 2020

A marketing trendek előjelzése minden év elején népszerű téma. A tavaly karácsonykor közzétett Keresőoptimalizálás trendek 2020 cikkemben én magam is jósoltam három olyan marketing trendet, ami meghatározó lehet az elkövetkező év folyamán.
A Microsoft Advertising Brand Studio részlege szintén így tett – de ők nem elégedtek meg egy-két éves előrejelzéssel, hanem rögtön az egész évtizedet meghatározó vízióval álltak elő.

Ilyen lesz a következő évtized?

A Microsoft Advertising Brand Studio által pár nappal ezelőtt közzétett marketing trendeket vizionáló cikk igyekezett meghatározni azt is, melyek azok a legfontosabb változások, amelyek hatással lesznek a mindennapi életünkre.

Annyiban a marketing trendek sem különböznek más trendektől, tehát senki sem tudja megjósolni mi fog történni és mi lesz fontos, mi nem – de mindig van néhány kísérlet erre.

A technológia nem pótolja az emberi döntéseket – egyelőre

Szép szavak kíséretében indulhatunk útnak: a technológia segít mindannyiunknak abban, hogy többet érjünk el – de a technológia nem hoz üzleti döntéseket helyettünk. Az emberi döntések még mindig nagyon fontosak a stratégiai menedzsmentben.

Ez nagyon szép és nagyon emberközelinek hangzik – de én kezdem úgy érezni, hogy a technológia ma már olyan ütemben fejlődik, amihez tényleg nehéz alkalmazkodni. Az emberi viselkedési minták, az adaptációs képességek egyáltalán nem változnak olyan ütemben, mint a technológia.

Ott tartunk, hogy a kommunikáció olyan szintre gyorsult, hogy nem lehet követni. Vagy legalábbis nagyon-nagyon nehéz.

Jobb érzés kikapcsolni a mobiltelefont, mint bekapcsolni.

A technológiai fejlődés egyre gyorsuló ütemet diktál, miközben az emberi viselkedés és adaptációs képesség csak lassan fejlődik. Ez a két egymással ellentétes trend azt eredményezheti, hogy a technológiai fejlődés elszakad a mindennapi élettől. Egyértelmű, hogy nem tudunk annyi újdonságot adaptálni, mint amennyi termelődik. A technológia már most sokkal többet vár el tőlünk, mint amire jelenleg képesek vagyunk – és ez csak a kezdet.

Alapvető változások az élet minden területén

A technológia az élet minden területét meghódította és átformálta. Gazdaság, kultúra, média, marketing – egyik sem hasonlít a 10 évvel ezelőtti önmagára. Inkább azt lehet mondani, hogy rá sem lehet ismerni ezekre – és akkor a mesterséges intelligenciát még be sem hoztuk a képbe…

A mesterséges intelligencia elterjedése abba az irányba mutat, ahol már algoritmus fog alkotni algoritmust. Mi ezzel a gond?
Semmi különös gond nincs ezzel – csak az a helyzet, hogy olyan technológiai robbanást eredményez, amit ma még el sem tudunk képzelni.

Érdemes lenne újranézni a Mátrix első részét?

Mielőtt felcsapnánk ceruzaelemnek, nézzük meg, milyen marketing trendekkel számol a Microsoft reklám-csapata!

Értékesítési tölcsér helyett lendkerék

Állandónak tekinthető a marketing trendek között, hogy az újdonságokra éhes marketingesek folyamatosan kutatnak azok után a megoldások után, amelyekkel jó nagyot lehet hasítani a reklámtortából. Az egyik ilyen csodafegyver az értékesítési tölcsér volt. Mi ez?

Fent beterelem a látogatókat egy landing oldalba, lent pedig kiesik a pénz – nagyjából ennyi a koncepció. Sok látogatót kell betölteni felül ahhoz, hogy alul kiessen a pénz. Erre a számbeli csökkenésre utal a tölcsér forma.

Itthon még elég sok oktatóanyagot, mesterkurzust, Jedi-képzőt el lehet adni az értékesítési tölcsérek témájában.

A világ másik oldalán viszont az értékesítési tölcsérek már megindultak a süllyesztő felé és helyette lendkerék-típusú értékesítési folyamattal kísérleteznek a marketing mesterséges intelligenciával felspécizett laboratóriumaiban.

Ezt a lendkerék-típusú értékesítési folyamatot látja a Microsoft (is) a jövő nagy trendjének. A Microsoft marketing lendkerék-modellje feltűnően hasonlít a Hubspot 2018 májusában publikált marketing modelljére…de ez már részletkérdés.

A lényeg, hogy a tölcsér-modell túl termék-központúnak, túl uniformizáltnak és túl pazarlónak ítéltetett, ezért lecserélésre került a lendkerék-típusú modellre.

A modell mögött meghúzódó filozófiai háttér az, hogy a vevői élmény alapú (Customer Experience = CX) marketing lesz a jövő csodafegyvere. Minden egyes érdeklődőre (látogatóra) úgy tekintünk, mint potenciális rajongóra – és a megfelelő érintési pontokon kalauzolva eljuttatjuk őket ebbe az ideális állapotba, ezért ennek az elképzelt vevői élménynek (utazásnak) megfelelő tartalommal kommunikálunk.

Hogyan kell ezt elképzelni?

A vevői élmény alapú marketing lényege: megtervezni, lekutatni a vásárlási döntéshez vezető utazást, annak útvonalát (Customer Decision Journey = CDJ) és meghatározni az érintési pontokat.

Ezeken az érintési pontokon minden lehetséges adatot be kell gyűjteni és adatelemzéssel összefésülni.

Ha elegendő mennyiségű és minőségű adat áll rendelkezésre, akkor jön a mesterséges intelligencia és az adatelemzés. Az adatelemzés után a gépi tanulás módszerével eddig nem látott marketing megoldásokat lehet útjára bocsátani és tesztelni. A folyamat során előbb-utóbb kikristályosodik, hogy hol vannak a valós érintési pontok, az érdeklődőkből milyen útvonalon, hol és hogyan lesz vásárló.

Nem nagyjából, hanem pontosan.
Ez nagyon durva.

Ilyen vegytisztán sehol nem üzemel ilyen modell – legalábbis ebben reménykedem. Ezután az ijesztő utazás után nézzük meg, hogyan lehet kicsit elmenekülni a számok ijesztő világából!

Demetrikálás: számok nélkül boldogabbak lehetünk?

Mindent számszerűsítünk. Mindenhol számok vesznek körül. A közösségi médiában lájkok, nézettségek, követők, megosztások keserítik meg az életünket. Ha jók a számok, boldogság van. Ha nem jók a számok, boldogtalanság van. Jól van ez így egyáltalán?

Benjamin Grosser a University of Illinois new media oktatója szerint valami nagyon nincs rendben azzal, ha csak a számok alapján minősítjük az életet és ezzel hagyjuk, hogy a közösségi média tönkretegye az életünket.

Ne számok alapján ítéljük meg magunkat.
Ne számok alapján ítéljünk meg minőséget.

Hány ember érzi magát kevésbé értékesnek attól, hogy nem kapnak elég lájkot kapnak a bejegyzései?

Ben elkészített pár böngésző kiegészítőt, amivel igyekszik kiszabadítani minket a lájkok és megosztások rabigájából.

Facebook, Twitter, Instagram – számok nélkül. Nagyon érdekes kísérlet.
Tegyél egy próbát te is: bengrosser.com/projects/facebook-demetricator/

Most, hogy már megszabadultunk a közösségi média által generált öncélú lájkvadászat káros szokásától, itt az ideje, hogy megnézzük, milyen kompetenciákkal lehetsz sikeres marketinges a következő évtizedben!

Milyen tudás értékes most – és a következő években – a marketing területén?

Hány álláshirdetésben olvashatod a követelmények között, hogy kiváló kommunikációs és problémamegoldó képesség?

Nem mérhető készségeket listázni az álláshirdetésekben – aztán rácsodálkozni, hogy a felvett jelölt seggfej…ez a HR lifestyle.

Gondolom Te is adtál már be olyan önéletrajzot, ahova beleírtál mindenféle szépet és jót – de azt sem tudtad, mit akarnak tőled valójában…

De melyek ezek a soft skillek vagy interperszonális készségek, amiket a munkáltatók elvárnának?

  • empátia
  • könnyed kommunikáció
  • kreativitás
  • felelősségvállalás
  • csapatmunkára való alkalmasság
  • tudásmegosztás

A munkaadók ezt akarják hallani tőled – te pedig megadod nekik. Aztán jön a hidegzuhany mindkét félnek: a cég nem olyan, a munka nem olyan – és Te sem vagy olyan, mint amit leírtál magadról.

Ezekkel a dolgokkal nem lehet nagyon mit kezdeni. Ez ilyen.

Talán egyszerűbb lenne a munkáltatók számára az élet, ha olyan álláshirdetéseket közölnének, ahol csak leírják, hogy érts ahhoz, ami a munkád lesz és ne legyél seggfej.

Mindegy.

A lényeg: amivel lehet kezdeni valamit, az a mérhető, igazolható kompetenciák. De milyen kompetenciákra van szüksége egy jó marketingesnek?

Egy 600 senior marketinges körében végzett (Linkedines) felmérés szerint a marketingesek számára a legfontosabb kompetenciák ezek lesznek a következő években:

  1. SEO
  2. Adatelemzés
  3. Szövegírás
  4. Viselkedés elemzés
  5. Automatizálás

Vágod, hogy melyik az első a listában?
A SEO, a keresőoptimalizálás.
Királyság…

Remélem eddig is egyértelmű volt számodra (is), hogy a keresőoptimalizálás valahol a világ legfontosabb dolgai között van. De mi a helyzet a többi kompetenciával?

Adatelemzés
A keresőoptimalizálás és az adatelemzés elég szorosan kapcsolódik egymáshoz: ha nem méred, nem tudod fejleszteni.

Tavaly írtam a SEO + PPC Pro Meetup kapcsán a Mester Tomi-féle data36.com sztoriról – olvasd el.

Ha a világ ura akarsz lenni, akkor tehát tanulj keresőoptimalizálást, aztán irány Mester Tomi data scientist képzése. Ha a SEO mellé megtanulsz adatot elemezni, tiéd lesz a világ.

Szövegírás
A keresőoptimalizálás és az adatelemzés mellett a szövegírás a harmadik olyan kompetencia, amivel nélkülözhetetlenné tudod tenni magad a munkahelyeden – vagy akár saját vállalkozást indíthatsz. A minőségi szövegírás egyre inkább a SEO integráns része lesz, mivel az elmúlt pár folyamataiból számomra már elég világosan kirajzolódott az a trend, hogy a tartalommarketing és a keresőoptimalizálás szakmák metszete egyre nagyobb lesz: a technikai iránytól a tartalmi irányba tart a keresőoptimalizálás jövője.

Viselkedés elemzés
A viselkedés elemzés azért lesz pótolhatatlan kompetencia, mert adatelemzéssel csak azt tudjuk megmondani, hogy mit tett a látogató / vásárló – de nem kapunk választ arra a kérdésre, hogy miért tette. Ha Te választ tudsz adni erre a kérdésre, akkor hosszú időre (pár évre) biztonságba tudhatod magad.

Marketing automatizálás
Az előzőekben felsorolt hard skillek mellett még egy rettentő fontos kompetenciára lesz szükséged, ha a marketing trendek éllovasa akarsz lenni: automatizálás. A marketing automatizálás hatalmas piac, iszonyatosan fontos tudás ma is – és a jövőben is az lesz. Ma már nem csak annyi a marketing, hogy szétdobunk pár szórólapot a környéken, aztán reméljük a legjobbakat. Ma már olyan összetett technikai folyamatokat kell építeni, amelyek megfelelő marketing automatizálási tudás nélkül nem oldhatók meg.

Marketing trendek és víziók

Ez volt a következő évtizedre vizionált marketing trendek előrejelzése. Remélem hasznosnak találtad és remélhetőleg sikerült megvilágítani azt is, hogy miért a keresőoptimalizálás az egyik legfontosabb tudás ma a marketingben.

Online vevőszerzés folyamata – nálad rendben van?

Az online vevőszerzés folyamata még sokaknak ismeretlen terület, ezért a mai cikkben felülnézetből rátekintünk a legfontosabb területekre és pár tippet is kapsz ahhoz, hogyan csináld jól.

Mit lehet tenni, amikor nem a keresőoptimalizálás a probléma?

Előfordul, hogy SEO audit során feltárásra kerül, hogy alapvetően rendben van az elemzett oldal a keresőoptimalizálás területén. Van látogatottság, jó helyen szerepelnek a megcélzott kulcsszavakra és kifejezésekre.

Ha forgalom van, de bevétel nincs, az bizony komoly probléma – üzletileg.

Mit lehet (mit kell) ilyenkor tenni?

Ne hagyjuk, hogy az ügyfelek irreális elvárásoktól vezérelve belevágjanak valamibe, amiből csalódás származna később. Ez mindkét félnek vesztes szituáció lenne: a SEO szakértő lejáratja magát, az ügyfél pedig pénzt és reményt veszít.

Ha felelősen gondolkodunk, akkor nem hagyjuk, hogy az ügyfeleink csalódjanak. Ha szembesülünk egy olyan szituációval, ahol egy jól keresőoptimalizált oldalt körvonalaz a SEO audit, akkor két lehetőség van:

1. Kitalálunk teendőket a weboldal tulajdonosának, amelyektől nem változik meg semmi.
Még több kulcsszóra célozzon, így még több látogatottságot szerezhet. Vagy egyszerűen dobja ki a weboldalt és bízzon meg weboldal készítéssel is.

Ezek pénzt jelentenének a cégemnek, de biztos csalódást az ügyfélnek. Nem jó párosítás. Szerintem…

2. Megnézzük, hogy a látogatókból miért nem lesznek vevők.
Ez már nem a keresőoptimalizálás területe, hanem adatelemzés, A/B tesztelés, UX, konverzió optimalizálás terüelte. Ezek önmagukban is nagy területek, jelentős tudásanyaggal, tehát keresőoptimalizálási szakértőként nem feltétlenül okos dolog ilyen összetett feladatba belevágni.

Az ügyfél elmondásából tudom, hogy előttem már járt egy webes ügynökségnél és ott megtörtént, ami szakmailag és emberileg sem vállalható: azt tanácsolták, dobja ki a weboldalt és készítenek egy újat.

Amikor belementek a témába és az ügyfél rákérdezett konkrétan, hogy milyen lenne az új weboldal, akkor előrántottak neki egy sablon oldalt. Ezen átírták volna a szöveget, kicserélték volna a logót – és ennyi, lehet a pénztárhoz fáradni és kifizetni az 500.000Ft-os számlát.

SEO auditból digitális marketing tanácsadás

Szerencsére észnél volt az ügyfél és nem ment bele ebbe a lehúzásba. Ezután a kellemetlen kaland után, ajánláson keresztül jutott el hozzám. Egy másik esettel kapcsolatban már írtam egy keresőoptimalizálási munkával kapcsolatban a SEO ajánlatkérők tipizálásáról : milyen típusú ügyfelekkel találkozom és hogyan próbálom kiszűrni a reménytelen eseteket annak érdekében, hogy a gyümölcsöző kapcsolatokra koncentrálhassak.

Visszatérve: amikor beszélgetni kezdtünk, hamar kiderült, hogy reális elvárásai vannak, nem akar 3 nap alatt világmegváltó terveket véghezvinni. Pár óra tanácsadással sikerült eljutnunk oda, hogy azonosítottuk a lehetséges problémákat. Nem kell kidobni az oldalt, nem kell új kulcsszavakat behoznia. Rendbe kell tennie az online értékesítés folyamatát.

Piros pont, hogy teljesen képben volt a marketing vastörvényeivel kapcsolatban is.

Mit nyert ezzel az ügyfél? A tanácsadás után egy jól behatárolt irányba lehet továbbvinni az oldal fejlesztését. Az ügyfél nyert, mert látja, hogy milyen irányba érdemes továbbmennie, én pedig nyertem egy elégedett ügyfelet, aki szívesen ajánl engem a vállalkozó ismerőseinek. Win-Win.

A tanácsadásra azért volt szükség, mert az online értékesítés, az online vevőszerzés nem egy magától értetődő dolog.
Nem egyszerű.
Könnyű elrontani.
Könnyű rosszul csinálni.

Egy komplett folyamatot kell felépíteni, ami olyan hatékony, mint a húsevő virágok.
Nézzük meg, hogy mit tanulhatunk a húsevő virágoktól ebben a témában!

NE maradj le az új cikkekről!
Add meg az email címed és az elsők között fogsz értesítést kapni az új cikkekről!

Születésnapi buli és húsevő virágok

A múlt héten egy születésnapi bulira voltunk hivatalosak a gyerekekkel. Pontosabban a gyerekeink voltak hivatalosak a bulira – én csak arra a célra kellettem, hogy biztonságban eljuttassam őket A pontból B pontba.

Csábított a gondolat, hogy egyszerűen odadobjam a kocsikulcsot a fiamnak és annyit mondjak: egy karcolás se legyen rajta…

Aztán belegondoltam, hogy az öt éves fiam mégis mit tudna mondani a rendőrnek, ha igazoltatásra kerülne sor.
– Járművezetői engedélyt, forgalmi engedélyt.
– Tessék rendőr bácsi.
– Magáé a gépjármű?
– Apukámé, de odaadta.
– Szálljon ki a gépjárműből!
– Kiszállhatok, de majd segítsen visszaszállni, mert nem érem el a kilincset.

Mire végiggondoltam ezt, már tudtam, hogy ez a párbeszéd nem fog elhangzani. Ma nem. Tehát úgy alakult, hogy én lettem a sofőr.

Az autóban jókat szoktunk beszélgetni a gyerekekkel – de néha elég furcsa párbeszédek hangzanak el. Ilyenek:

– Apa, léteznek húsevő virágok?
– Igen.
– Apa, kellene nekünk egy húsevő virág.
– Biztos?
– Igen. Mikor veszel nekünk húsevő virágot?
– Nem félsz, hogy a húsevő virág megenne téged is?
– Nem félek … de azért tegyük majd a ti szobátokba.

Ha furcsának találod ezt a beszélgetést, akkor valószínűleg még nincsenek gyerekeid.

Az online vevőszerzés folyamatának 4 legfontosabb területe

Maguk a húsevő virágok is furcsák – és egyben lenyűgözőek. Általában olyan helyeken élnek ezek a növények, ahol a gyökereiken keresztül nem tudnak elég tápanyagot felszippantani. Tápanyagban szegény környezetben kell túlélniük és fejlődniük. Megoldották: rovarokat csalogatnak a ragadós leveleikre és szépen foglyul ejtik a gyanútlan érdeklődőket.

Ez egy nagyon hatékony megoldás. Nincs gyenge pontja.

Pont olyan hatékony megoldás, amire neked is szükséged van az online vevőszerzés folyamatához.

Amikor egy új ügyféllel beszélgetek és azt látom, hogy a weboldalának van látogatottsága, de a látogatókat nem tudja megfogni, nincs konverzió, akkor elő szoktam hozni a húsevő virágok példáját.

A húsevő virágoknak van egy komplett folyamatuk.
Nem bízzák a véletlenre a túlélést.

  1. Bedobják a csalit
  2. Megfogják az érdeklődőt
  3. Konvertálják az érdeklődőt
  4. Maximalizálják a vevő-élettartam értéket

Ez egy erős folyamat. Nagyon erős és nagyon hatékony.
Ha bármelyik ponton zavar támad az erőben, akkor viszont azonnal baj van.

Hol lehet zavar a rendszerben?
Gyakorlatilag bárhol…

Nézzük a leggyakoribb eseteket!

1. Nincs csali a weboldaladon

Rögtön a fő termékedet próbálod eladni? Akkor túl sokat kérsz a látogatóktól.
Nem ismernek téged, nem tudják, hogy pontosan mit nyerhetnek azzal, ha vásárolnak tőled. Inkább segíts abban, hogy elkerülhesse a kockáztatást a látogató. Csökkentsd a kockázatát: legyen egy jó, izgalmas csalid, ami felkelti a kíváncsiságát. Ha sikerül felkelteni a kíváncsiságot, akkor az email cím begyűjtése gyerekjáték lesz. Nem hiszel ebben?
A másik sarokban a csalódás vár: ha egyáltalán nincs csalid és csak a fő terméket nyomod a weboldalon, akkor a konverziós arányod nulla közeli lesz.

2. Rossz a csali

Egy átlagosan unalmas hírlevélért már senki nem adja meg az email címét. Ennél több kell. Ha nem érdekes vagy nem elég hasznos a csalid, akkor a látogatók továbbállnak és sosem látod viszont őket. Ez elsősorban azért probléma, mert energiát és pénzt fektettél abba, hogy megérkezzen a weboldaladra a látogató. Ha a látogató lelép anélkül, hogy legalább egy email címet adott volna, akkor a látogatószerzésre fordított energia és pénz elúszik.

3. Az érdeklődőkből nem lesz vásárló

Ha van csalid és a látogatód legalább egy email címet adott neked, akkor lehetőséget kapsz arra, hogy edukálj, szórakoztass – és eladj.
Weboldalon eladni nem magától értetődő dolog. Kezelni kell a bizalmatlansági faktort, a kifogásokat, az alkudozást – mindezt úgy, hogy nincs személyes kontakt, nem látod a vevőt. Könnyen el lehet rontani az egész folyamatot azzal, ha nem elég jó az ajánlatod.
A jó ajánlat mellett nagyon fontos a tálalás is: ha jó az ajánlatod, de nem jól tálalod, akkor kevés vásárlód lesz és a vevőszerzésre fordított összegek megtérülése alacsony lesz.

4. Egyszeri vásárlások

Nincs ingyen ebéd. A látogatószerzés sincs ingyen. A keresőoptimalizálással megszerzett látogatottságért megdolgozol te magad vagy megfizetsz egy SEO szakértőt.
A kattintás alapú (PPC) hirdetésekkel megszerzett látogatottságért is fizetsz – tehát nincs ingyen ebéd, nincs ingyen látogatottság.
A látogatókat érdemes különféle csalikkal szegmentálni és érdeklődési körre (személyre) szabott kommunikációval eljuttatni a vásárlásokig. Ha a folyamatodnak nem része a vevők újravásárlásra ösztönzése, akkor az egy vevőn elért profitod alacsony lesz.

Tippek az online vevőszerzés hatékonyságának növelésére

A folyamatos érdekődőszerzés nem olcsó, ezért arra kell törekedned, hogy a vevőidnek ne csak egyszeri élmény legyen a vásárlás.

Íme néhány azonnal hasznosítható gyorstipp!

Építs fel termék-piramist vagy szolgáltatás-piramist

Az egyszerű termék-piramis is fényévekkel jobban működik, mint amikor a látogatók arcába tolod a fő termékedet. A termékpiramissal egyfajta lépcsőt kínálsz a vevőidnek. Miről van szó?

Nulladik lépésben a csali ajánlatodat kérje el, majd vásároljon egy olcsóbb terméket vagy szolgáltatást. Ez a belépő termék vagy szolgáltatás, amivel te bevételhez jutsz, finanszírozhatod a vevőszerzési költségeket, a vevő pedig olcsón kipróbálhatja, milyen érzés nálad vásárolni, menyire hasznos számára az, amit kínálsz.

Ha a vevő megvette a belépő terméket, akkor nem engeded el a kezét, hanem szóraktoztatod, edukálod. Megmutatod az utat a fő terméked irányába. Ha eladtad a fő termékedet is, akkor már profitot zsebelsz be, mert a vevőszerzési költségeket fedezted a belépő termékkel. Itt még nincs vége a folyamatnak, mert a csúcs csak ezután következik.

Ha a vevő már ismer megvette a belépő terméked, a fő terméked, akkor ismer téged. Ha többször is vásárolt, akkor hasznosnak találja a terméket vagy szolgáltatásod. Vevő-gondozással eljuttathatod oda, hogy fellépjen a lépcső tetejére, ahol a csúcs-termék vagy csúcs-szolgáltatás áll. Ezt már csak kevesen vásárolják meg, de mivel itt már magas árú tételről van szó, megéri. A magas ár megold sok problémát: nagy profittartalom mellett tudsz eladni – akár több milliós értékű terméket vagy szolgáltatást, így biztonságban tudhatod a céged jövőjét és a sajátodat is.

Kínálj ingyenes terméket vagy szolgáltatást

Életvezetési tanácsadás, coaching vagy más tanácsadási területen sokaknak bejött már az, hogy felkínáltak az érdeklődőknek egy ingyenes első alkalmat. Ha jó az élmény, akkor a vevő kérni fogja a folytatást is és immár fizető ügyfélként fog továbbhaladni az értékesítési folyamatban.

Fontos látni, hogy nem mindenhol működik ez a megoldás. Akár visszafelé is elsülhet: ha nem jó az élmény, akkor a vevő hiába kapott ingyenes szolgáltatást, ez még nem ok arra, hogy fizető ügyfélként térjen vissza.

Ez tehát csak akkor működőképes megoldás, ha az első (ingyenes) alkalommal meg tudod győzni a vevőt arról, hogy nálad jó helyen van a pénze, mert valódi értéket kap cserébe.

Találj ki upsell ajánlatokat és kínáld fel őket

Az unalomig ismételt „adhatom menüben?” – példa helyett (vagy mellett) gondolj arra, hogy az előző pontban tárgyalt termékpiramisodban található termékeknek vagy szolgáltatásoknak lehetne két verziója: egy alap áras és egy emelt áras verzió. Ha a vevő megrendelte vagy kosárba tette az alapáras terméket, akkor fel lehet ajánlani neki az emelt áras verziót.

Arra oda kell figyelni, hogy ne legyen nagy szakadék az upsell ajánlat és az alap áras termék ára között: 10-20% körüli árkülönbség szokott jól működni. Nyilván alacsonyabb áru termékek esetében a százalékos arány felkúszhat magasabbra is, mert egy 1.000 forintos termékhez képest egy 1.450 forintos termék jó upsell lehet – de egy 100.000 forintos termékhez már nem túl okos dolog 145.000 forintos upsell ajánlatot felkínálni.

Kínálj cross-sell ajánlatokat

Az upsell (felülajánlás) lényege, hogy magasabb áru termék-változatot kínálsz fel. A cross-sell (keresztértékesítés) pedig arról szól, hogy a megvásárolt (kosárba tett) termékhez kapcsolódó, kiegészítő terméket kínálj.

A leggyakraban hozott : „Kérsz a hamburgerhez sült krumplit?” – példa mellett gondolj arra, hogy egy cipő mellé milyen könnyű eladni egy nagy profittartalmú (olcsón beszerzett) cipőápoló krémet és/vagy cipőápoló kendőt. Egy mobiltelefon mellé milyen könnyű eladni egy telefon tokot és/vagy kijelzővédő fóliát.

Szolgáltatások esetében is érdemes kísérletezni keresztértékesítés megoldásokkal!

Értékesíts előfizetést

Az előfizetéses üzleti modellben az a nagyszerű, hogy rendszeres bevételhez juttatja a vállalkozásod, így jobban tervezhető a cég működése és a fejlesztés is. Termékeket is lehet előfizetéses rendszerben értékesíteni – gondolj a népszerű meglepetés-dobozos cégekre, akik különféle témákban havonta küldenek egy-egy dobozt az előfizetőknek. A Minneren van egy jó cikk erről, érdemes elolvasni.

Szolgáltatás témában van sok jó példa tagsági rendszerekre, ami egyfajta előfizetés. Én magam is tagja vagyok SEO szakmai csoportoknak, ahol előfizetéses rendszerben, havidíjért cserébe lehet hozzáférni információhoz, tudásmegosztáshoz.

Ebben a mai cikkben most kivételesen nem keresőoptimalizálással foglalkoztunk, hanem az online vevőszerzés folyamatát néztük meg felülnézetből. Ez fontos terület, mert hiába a jól keresőoptimalizált weboldal, hiába a jó látogatottság – ha nincs rendbe rakva az online vevőszerzés folyamata, akkor nem lesz bevétel, csak csalódás.

Ha van téma-ötleted arról, hogy a keresőoptimalizálás mellett még miről olvasnál itt szívesen, írd meg!

Webáruházak és az E-A-T szempontrendszer

Sok webáruház tulajdonos számára az E-A-T nem mond semmit. Ez nem maradhat így tovább: ma rendet teszünk ebben a témában!
Egyáltalán mi az E-A-T szempontrendszer és mit kezdjenek vele a webáruházak?

E-A-T : eszik vagy isszák?

Az E-A-T állítólag olyan, mint egy falat kenyér. Szerintem inkább olyan, mint egy folyamatleírás. Ez a betűszó a Google webhelyekre vonatkozó minőségi irányelveit tartalmazó dokumentumokban tűnt fel. Ezek a dokumentumok nagyjából öt éve léteznek.

A Search Quality Evaluator Guidelines dokumentum összefoglalja, hogy a manuális weboldal minősítők (Page Quality Raters) milyen elvek szerint ítéljék meg a vizsgált webhelyek minőségét.

Furcsán hangzik a mesterséges intelligenciával átszőtt mindennapokban azt hallani, hogy weboldalakat, találati listákat számítógép előtt görnyedő emberek vizsgálnak?

Igen!

Furcsa, de létezik ez a megoldás a Google gyakorlatában: a világ minden táján dolgozó minősítő emberkék egy rögzített szempontrendszer alapján jó alaposan átvizsgálnak webhelyeket és találati listákat.

Akkor nem algoritmus végzi a vizsgálatot és a rangsorolást?

De igen.

A webhelyek rangsorolására nincs közvetlen hatása ezeknek a kézi vizsgálatoknak. Közvetetten van hatásuk, mivel az algoritmus fejlesztése során felhasználják a kézi minősítések során begyűjtött információkat.

A kézi értékelés során egyfajta pontozásos rendszerben (Lowest → Highest) dolgoznak, tehát van egy szép hosszú csekklista, amin az értékelés során végigmennek és a megadott szempontok szerint pontozzák a vizsgált weboldalt. Ebből áll össze egy webhely átfogó értékelése – szóval érdemes képben lenni ezekkel az irányelvekkel kapcsolatban.

Nyilván nem kézzel vizsgálgatják a weboldalak milliárdjait. Arról van szó, hogy az algoritmus fejlesztése során (vagyis folyamatosan) végeznek olyan kutatómunkát, amikor valódi emberek, számítógép előtt ülve értékelnek konkrét webhelyeket. Ezekből az elemzésekből visszacsatolást kapnak az algoritmus fejlesztésén dolgozó szakik.

Néhány fontos minőségi szempont

Maga a Search Quality Evaluator Guidelines dokumentum nyilvánosan elérhető, tehát nem titkos. Ez nagyon jó, mert a dokumentum átolvasása elég jó támpontot ad ahhoz, hogy megértsük, hogy az algoritmuson dolgozó mérnökök milyen vízió mentén dolgoznak.

Utoljára 2019. májusában frissítették a dokumentumot. Két oldalt hízott a doksi, így jelenleg 166 oldalas. Ebben a frissítésben olyan szigorítások szerepelnek, amelyek külön nevesítik a zavaró interstitial (becsúszó) reklámok problémás mivoltát és kitérnek arra is, hogy ne publikáljunk ellenőrizetlen információkat a weboldalunkon.

Ha lecsupaszítunk mindent, akkor az van leírva, hogy milyen követelményeket támaszt a Google a weboldalakkal szemben – tehát a Te weboldaladdal szemben.

Ez egy igen terjedelmes dokumentum, rendszeresen frissítésre kerül. Ne aggódj, nem kell elolvasnod: a lényeges részeket megtalálod itt a blogon – vagy eljössz egy képzésre és ott megtanulod.

Röviden: az E-A-T szentháromság elvei alapján ítéli meg egy webhely hitelességét a Google algoritmusa (és a manuális vizsgálatot végző dolgozók is)

  • Expertise, mint szakértelem
  • Authoritativeness, mint tekintély
  • Trustworthiness, mint megbízhatóság

John Mueller nemrégiben beszélt arról, hogy az E-A-T szentháromság elsősorban az YMYL témában mozgó webhelyek számára fontos.

Miről van szó?

Keresőoptimalizálási berkekben a webhelyek nagy csoportjára használnak egy YMYL betűszót, ami a Your Money or Your Life rövidítése. Tehát azok a webhelyek, amelyek olyan témákban kínálnak tartalmat, amelyek az emberek mindennapi életével vagy pénzügyeivel kapcsolatosak, az E-A-T kritérium-rendszer alapján kerülhetnek kiértékelésre.

Webáruházak és az E-A-T szempontrendszer

A webáruházak elég szoros kapcsolatban vannak a pénztárcával, de az E-A-T elvek nehezebben alkalmazhatóak rájuk. John Mueller kimondta, hogy a webáruházak számára nem annyira az E-A-T szempontrendszer a fontos, hanem a tartalom. Ezzel finoman jelezte, hogy webáruházaktól azt várják, hogy a tartalomra koncentráljanak: adjanak részletes, jól érthető leírást azzal kapcsolatban, hogy mit kínálnak, miért hasznos a vevőknek, ha megvesznek ezt-azt.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a gyártótól kapott két mondatos termékleírás – amit minden más webáruház is használ – nem lesz elég jó tartalom ahhoz, hogy jól rangsoroljon egy webáruház vagy akár egy termék.

Ha tehát jó helyezést szeretnél elérni a webáruházaddal, akkor

  • a termékoldalakon adj részletes leírást
  • a termékleírásokat ne másold le más oldalakról
  • alkoss egyedi termékleírásokat

Nézd meg a jó helyen rangsoroló webárházak termék oldalait! Azt fogod látni, hogy a termékleírások nincsenek elintézve egy-két mondatban. Azt is látni fogod, hogy a termékleírások egyediek – vagy legalább ki vannak egészítve a gyártótól kapott sablon leírások.